Javult a magyar versenyképesség
A Világgazdasági Fórum 2003 óta minden évben közzéteszi a világ országainak versenyképességi rangsorát. Idén a szervezet összesen 137 országot vizsgált. Magyarország kilenc helyet lépett előre a rangsorban a tavalyihoz képest, így a 28 tagú EU 24. legversenyképesebb tagállama – írja a tozsdeforum.hu.
Hazánk a Világgazdasági Fórum által vizsgált 137 ország közül a 60. legversenyképesebb. Ez kilenc hellyel jobb, mint a tavalyi eredmény. Ezzel az eredménnyel Magyarország újra felzárkózott kelet-közép európai régióhoz. Bár a Visegrádi országoktól továbbra is még jelentősen elmarad, a versenyképesség szerkezete újra a régióhoz közelít, és a hatékonyságnövelő tényezők terén versenyképes.
A magyar versenyképesség legnagyobb problémája egyértelműen a fundamentumokban keresendő, azon belül is az intézményrendszerben és az oktatásban, derült ki a felmérésből. Egész versenyképességünk leggyengébb pontja a kormányzati kontraszelekció, azaz egyes vállalatok a közbeszerzésekben kivételezett helyzetben vannak.
Ez a legtöbb probléma forrása is az intézményrendszerünkben, aminek következtében az igazságszolgáltatási rendszer is sok kritikát kapott. Ennek egyenes folyamánya, hogy a politikusokba vetett bizalom a világon az egyik legrosszabb.
A rossz intézményrendszer másik szövődménye, hogy a vállalatok sem viselkednek mindig etikusan. Ráadásul egyes ágazatokban erős koncentráció van, így a fogyasztók nem tudnak más termelőt/szolgáltatót igénybe venni. (tozsdeforum.hu)
Kapcsolódó cikkeink
Év végi útravaló és lélekmelegítő!
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Versenyképes gazdálkodással kell válaszolni az agrárkihívásokra
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Zöld edukáció: kulcskérdés a zöld átállás sikeréhez
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Magyar Édességgyártók Szövetsége: trendek 2025-ben és kilátások 2026-ra
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Fidelity Kitekintés 2026: Ki hozza a csákányt és a lapátot a mesterséges intelligenciához?
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Így változik az egyéni vállalkozók élete január 1-től: 20 millió forintra emelkedik az alanyi adómentes keret, átalakul a SZOCHO
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
