Javult a ZEW németországi gazdasági hangulatindexe februárban
Javult a befektetői várakozásokat tükröző gazdasági hangulatindex a mannheimi ZEW gazdaságkutató intézet februári felmérésében Németországra vonatkozóan, az euróövezeti mutató azonban kissé gyengült az intézet kedden tett jelentése alapján.
A ZEW németországi gazdasági hangulatmutatója a februári felmérésben 2,6 ponttal 54,3 pontra emelkedett. A németországi aktuális gazdasági helyzet megítélése is javult a jelenlegi felmérésben: a mutató 2,1 ponttal mínusz 8,1 pontra emelkedett.
„Németország gazdasági kilátásai februárban tovább javultak a növekvő gazdasági és politikai bizonytalanságok ellenére.
A pénzpiaci szakértők a világjárvánnyal kapcsolatos korlátozások enyhülésére és 2022 első felében gazdasági fellendülésre számítanak. Továbbra is az infláció csökkenésére számítanak, bár lassabb ütemben és a korábbi hónapoknál magasabb szintről. Következésképpen a szakértők több mint 50 százaléka most azt jósolja, hogy a rövid távú kamatlábak az euróövezetben a következő hat hónapban emelkedni fognak” – kommentálja Achim Wambach professzor, a ZEW elnöke a jelenlegi várakozásokat.
A pénzpiaci szakértők az euróövezet gazdasági fejlődésével kapcsolatos hangulata februárban 0,8 ponttal csökkent, és jelenleg 48,6 ponton áll. Az aktuális helyzet megítélését számszerűsítő mutató értéke viszont 0,6 pontra emelkedett, ami 6,8 pontos növekedésnek felel meg a januári eredményhez képest.
Az euróövezetre vonatkozó inflációs várakozások 3,6 ponttal emelkedtek a jelenlegi felmérésben. A mutató jelenleg mínusz 35,1 ponton áll. A szakértők 53,2 százaléka számít arra, hogy az inflációs ráta csökken a következő hat hónapban.
Kapcsolódó cikkeink
Rekordösszegeket költünk a Black Friday akciók során, a bértranszparencia több mint megfelelés
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Felmérés: A magyarok 98 százaléka használja a visszaváltó rendszert
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Szenzoros túlérzékenység és vizelési szorongás: sokan inkább nem mennek mosdóba – világít rá egy friss kutatás
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
A Baltikum felé nyit a magyar élelmiszerexport
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Biztonságosabb és fogyasztóbarát piacot teremt a kkv-k számára Magyar Kereskedelmi és Iparkamara
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A Hungaropack Magyar Csomagolási Verseny 2025. évi díjazottjai
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
