Javult a magyar versenyképesség
Ez elsősorban a termelékenység kiugró növekedésének köszönhető – közölte a GKI.A versenyképességi index (VEX) 2006 harmadik negyedévében
mind az öt közép-európai országban, így Magyarországon is jelentősen javult, az
üzleti környezetet jellemző index (ÜX) értéke a 2006. első félévi zuhanása
után, a harmadik negyedévben kissé emelkedett, a negyedikben pedig romlott –
mondta Vértes András, a GKI Gazdaságkutató Zrt. elnöke .
A mintegy 400 kis- és középvállalkozás és nagyvállalat
megkérdezésével, a Microsoft Magyarország Kft. támogatásával, a GKI által
készített felmérés szerint a makrogazdasági teljesítmény Csehországban és
Magyarországon szerényen, a többi országban dinamikusan, Szlovákiában kiugró
mértékben javult. Ez elsősorban az élénk európai konjunktúra és az adott ország
belső keresletének dinamikus bővülésére épül. A termelékenység tavaly a
harmadik negyedévben is Szlovákiában és Magyarországon alakult a
legkedvezőbben. Szlovéniára stagnálás, Csehországra és Lengyelországra
számottevő javulás volt jellemző.
A GKI szerint a magyar VEX azért javult, mert a
termelékenység – főleg az iparban – kiugró ütemben nőtt.
Az elmúlt évben több mint 15 százalékkal nőtt annak a
valószínűsége Magyarországon, hogy a cégek fizetésképtelenné válnak, 2006-ban a
vállalkozások 3,15 százaléka nem tudta teljesíteni kötelezettségeit. Tavaly
Magyarországon az 1 264 000 regisztrált vállalkozás közül a 700 000
magánvállalkozó 12,5 milliárd forint veszteséget termelt, és az 550 000 társas vállalkozásnak
csupán 40 százaléka volt nyereséges.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Uniós adó jöhet az ultrafeldolgozott élelmiszerekre és az alkoholos üdítőkre – készül az EU első kardiovaszkuláris akcióterve
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A Baltikum felé nyit a magyar élelmiszerexport
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Ipari alkoholgyártás: sokkal több mindenben jelen van, mint gondolnánk
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

