Javult a fogyasztói hangulat az Egyesült Államokban szeptemberben
Javult a fogyasztók hangulata az Egyesült Államokban szeptemberben a Michigan egyetem szokásos havi felmérésének tanúsága szerint, jelezve, hogy az egyre több bizonytalanság dacára a fogyasztók derűlátóak, és emelkedő kiadásaikkal továbbra is támogatják a gazdaság növekedését.
A pénteken közölt végleges adatok szerint 93,2 pontra emelkedett a fogyasztói hangulatindex értéke az augusztusi 89,8 pontról. Az előzetesen közölt adat kissé gyengébb, 92,0 pont volt.
Az alindexek közül a következő hat hónapra vonatkozó fogyasztói várakozások mutatója 79,9 pontról 83,4 pontra, míg a jelenlegi helyzetet tükröző almutató értéke 105,3 pontról 108,5 pontra emelkedett.
Az egyéves időtávú inflációs várakozás 2,8 százalékra nőtt az előző havi 2,7 százalékról, míg az ötéves inflációs várakozás 2,6 százalékról, 2,4 százalékra csökkent.
Richard Curtin, a felmérés vezetője az adatokhoz fűzött értékelésében kiemelte: bár meglehetősen kedvező maradt a trend, érzékelhetőek a lassú erózió jelei. A fogyasztói hangulatindex harmadik negyedéves értéke (93,8 pont) alacsonyabb az első félévinél (96,5 pont) és a tavalyi évinél (97,6 pont).
A fogyasztók már aggódnak a gazdasági bizonytalanságok növekedése miatt. Egyes aggodalmak a világgazdasági feltételekhez – Brexit, Irán, Szaúd-Arábia -, mások pedig a hazai gazdaságpolitikához, különösen a kereskedelempolitikához kötődnek. A problémákat eddig ellensúlyozta a kedvező pénzügyi helyzet, bár már kevesebb fogyasztó számít arra, hogy jövőre is emelkednek a bérek és csökken a munkanélküliség. A fogyasztás várhatóan lassabb ütemben, de tovább növekszik, ám csak abban az esetben, ha a gazdaságot fenyegető problémák csak szerény hatással lesznek a munkahelyekre és a bérekre – mutatott rá Curtin.
A Michigan Egyetem hangulatindexe a Conference Board gazdaságkutató intézet fogyasztói bizalmi indexe mellett a legfontosabb mérőszám ahhoz, hogy megbecsüljék, hogyan alakul a fogyasztás, amely az amerikai GDP mintegy 70 százalékát adja.
A Michigan Egyetem kutatói a havi rendszerességgel végzett reprezentatív felmérés keretében legalább ötszáz személyt kérdeznek meg telefonos interjú keretében. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
A Wizz Air UK megkapta a hatósági engedélyt az Egyesült Államokba közlekedő járatok üzemeltetésére
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Üveges Topo Chico-hiány az Egyesült Államokban: a The Coca-Cola Company nyárig szünetelteti a gyártást
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Aldi: újabb nagy amerikai expanzió jön – üzletnyitások, logisztika és kiszállítás
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Strukturális fordulópont előtt a piacok 2026-ban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Kutatás: A gyors esti étkezések korszakát éljük
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Digitális böjt: a magyarok ötöde egy percet sem bírna telefon nélkül
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

