Javult a fogyasztói hangulat az Egyesült Államokban
Javult decemberben a fogyasztói hangulat az Egyesült Államokban a Michigan Egyetem felmérésének pénteken publikált eredménye alapján.

Optimistábbak lettek az amerikai fogyasztók
A felmérés előzetes adatai alapján a decemberi fogyasztói hangulatindex 70,4 pontra emelkedett a várt 67,1 pont helyett a novemberi 67,4 pontról.
Egy évvel korábban 2020 decemberében 80,7 ponton állt az index, ahhoz képest a mostani decemberi 12,8 százalékkal áll alacsonyabban.
Az index mindkét összetevője, az aktuális helyzet és a hat hónapra előre vetített kilátások megítélése is javult a fogyasztók körében. Az aktuális helyzet megítélését számszerűsítő mutató értéke 74,6 pontra emelkedett decemberben a novemberi 73,6 pontról, a várt 71,0 pont helyett. A kilátások megítélésének mutatószáma pedig 62,0 pont helyett 67,8 pontra emelkedett 63,5 pontról.
A fogyasztók inflációs várakozásai nem változtak, decemberben is a novemberivel megegyező 4,9 százalékon álltak az elkövetkező egy, és 3 százalékon az elkövetkező öt évre. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
A Wizz Air UK megkapta a hatósági engedélyt az Egyesült Államokba közlekedő járatok üzemeltetésére
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Üveges Topo Chico-hiány az Egyesült Államokban: a The Coca-Cola Company nyárig szünetelteti a gyártást
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Aldi: újabb nagy amerikai expanzió jön – üzletnyitások, logisztika és kiszállítás
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Mit kenünk a kenyerünkre? A fiatalok inkább vajat, az idősebbek margarint választanak
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Digitális útlevelet kapnak a termékek az EU-ban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Jön a szezon, így lehet sikeres a diákmunka 2026-ban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >


