Javuló gazdaság – romló nemzetközi bizalom
A magyar gazdaság az első negyedévi egy tized százalék után a második negyedévben egy százalékkal bővült az előző év azonos időszakához képest. Ez jelentősen elmarad az EU átlagától, ami annak a következménye, hogy miközben a magyar kivitel elég jól kihasználta az európai – és főleg német – konjunktúra javulását, a belföldi piacra termelő ágazatok visszaesése nálunk egyelőre folytatódott.
Ez a kettősség a magyar gazdasági növekedés húzóerejét jelentő iparban is jól látszik. Miközben az első félévben a kivitel 17 százalékkal nőtt, a belföldi értékesítés 5 százalékkal visszaesett. Összességében azonban a második negyedévben a magyar ipar az EU átlagánál mintegy négy százalékponttal gyorsabb ütemre volt képes. Fordított a helyzet az építőiparban és a kiskereskedelemben. Az építőipar drámai visszaesése nálunk a második negyedévben is folytatódott, miközben az EU-ban már növekedés kezdődött. Magyarországon a kiskereskedelemben is tart a visszaesés, miközben az EU egészére a stagnálás a jellemző.
A magyar kormány megítélését az államcsőd június eleji kormányzati víziója, majd az EU-val és az IMF-fel folytatott tárgyalások júliusi felfüggesztése jelentősen rontotta. E lépések valószínűleg ennél is kedvezőtlenebb hatással jártak volna, ha nem lenne általános az a várakozás, hogy az önkormányzati választások után a kormány kellő jelentőséget fog tulajdonítani az egyensúlynak. Ennek mércéje elsősorban a 2011-es költségvetés, illetve az aktualizált konvergenciaprogram tartalma lesz. Ha ezt a nemzetközi szervezetek és piacok jól fogadják, akkor ismét növekedhet az ország iránti bizalom, annak minden árfolyamban és kamatokban megnyilvánuló pozitív következményével.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Fogyó cégszámok, tartós félmilliós határ
2024-ben a társas vállalkozások száma várhatóan 12 ezerrel csökken, miközben…
Tovább olvasom >Decemberben alig változott a GKI konjunktúraindexe
A GKI Gazdaságkutató Zrt.– az EU támogatásával –felmérése szerint decemberben…
Tovább olvasom >Ünnepi fogások: bacon kuglóf, baconos sajttorta és szilveszteri kandírozott virslifalatkák
Sokszor egy-egy szokatlanabb hozzávaló, vagy akár maga a tálalás is…
Tovább olvasom >