Javuló eredményre számít a megújuló Gyulai Várfürdő
Az idei esztendő első nyolc hónapjában 10-15 százalékkal kevesebb árbevételt ért el a gyulai önkormányzat többségi tulajdonában álló Várfürdő Kft. a tavalyi év azonos időszakánál, ennek ellenére folyamatosan fejlesztik a fürdőt – közölte az MTI érdeklődésére a társaság ügyvezető igazgatója pénteken.
Boros László Attila elmondta: a kevesebb árbevétel oka, hogy az év első öt hónapjában a város két legnagyobb kapacitású szállodája még felújítás alatt állt, s csak az átadást követően növekedett érdemben a szállóvendégek száma. A július hónap csapadékos időjárása miatt pedig szinte minden hétvégén 8-10 millió forinttal kevesebb bevételt értek el.
A várfürdő azonban fokozatosan javuló eredményre számít, hiszen a két felújított szálloda kapacitása már a nyár folyamán jelentkezett az árbevételben, ráadásul pénteken ismét megnyílt a fürdő szaunaparkja.
A Castello Wellness és Szaunaparkot még az év elején azért volt kénytelen bezárni a fürdő, mert az egyik szauna épülete leégett. A felújítás során azonban nemcsak pótolták a megsemmisült szaunaházat, hanem bővítették is a park kapacitását.
A beruházás csaknem 30 millió forintba került, amelynek harmadát a biztosító állta, a fennmaradó részt a Várfürdő kft. saját forrásból biztosította.
Az ügyvezető igazgató fontosnak nevezte, hogy ismét megnyílhat a szaunapark, hiszen a fürdő régi törekvése, hogy a nyári főszezontól függetlenül folyamatosan legyen látogatható a komplexum.
Ezt a célt szolgálja továbbá, hogy rövidesen indulhat a várfürdő újabb fejlesztése is, amelynek eredményeként két és fél milliárd forintból fedett családi élményfürdőt alakítanak ki, amelyet télen-nyáron is igénybe vehetnek majd a vendégek. A tervezett beruházással a már meglévő ötezer négyzetméteres vízfelület további 900 négyzetméterrel bővül.
(MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
Több spanyol nagyvárosban is számos tüntető vonult ismét utcára vasárnap,…
Tovább olvasom >Apadó vízszint, meleg víz, szúnyoginvázió: vegyes kilátások a Balatonnál
A Balaton partján tökéletes strandidő fogadta a hétvégi látogatókat, ám…
Tovább olvasom >Kiemelkedő vidéki vállalkozásokat díjaztak
Két éve alakult meg hazánk első, iparágakon és régiókon átívelő…
Tovább olvasom >