Javította GDP-előrejelzését a Takarékbank
A Takarékbank elemzői a negyedévvel korábbi 4,5 százalékról enyhén, 4,6 százalékra növelték a GDP idei emelkedésére vonatkozó előrejelzésüket, alapvetően a beruházások fellendülésére alapozva – mondta Suppan Gergely, a Takarékbank vezető elemzője Budapesten, a pénzintézet sajtótájékoztatóján.
Az éves átlagos infláció az idén 2,7 százalék lehet, és csak a jövő év közepén érheti el tartósan a 3 százalékos célt. Elmondta: az egyre nagyobb munkaerőgondok miatt bérrobbanás következhet be, részben azért is, mert mind a régiós, mind a belföldi kilátások kedvezőek.
Kifejtette, a jelentős, 7,5 százalékhoz közeli reálbér-növekedés hatására a fogyasztás dinamikája magas marad. A bank elemzői szerint a lakossági fogyasztás idén 5,0 százalékkal, 2019-ben 4,7 százalékkal nő.
A bank várakozásai szerint a beruházások idén 16 százalékkal, jövőre 9,3 százalékkal bővülnek.
Suppan Gergely kiemelte: az elmúlt hónapokban, döntően külső körülmények hatására, jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. A gyengülést a magyar gazdaság fundamentumai nem indokolják, és ezért a bank elemzői szerint 2018 végére visszaerősödhet a magyar fizetőeszköz árfolyama a korábbi időszakot jellemző 306-315 forint/eurós sávba – mondta.
Az államháztartás eredményszemléletű GDP-arányos hiánya az idén a 2,4 százalékos terven belül zárhat, míg 2019-ben 1,8 százalék lehet. A GDP-arányos államadósság tovább csökkenhet, az idei év végére 70 százalék, jövőre 67 százalék alá kerülhet, és az Eximbankkal együtt sem lehet több 72, illetve jövőre 70 százaléknál.
Suppan Gergely szerint az építőipar a következő években is a gazdaság húzóágazata marad, nagyon jelentős építkezések, ipari, irodai fejlesztések és lakásépítések indultak el a közelmúltban. A bank prognózisa alapján az építőipar idén 17 százalékkal, jövőre 8 százalékkal bővül. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Az OECD tagországok GDP-növekedése 0,3 százalékra lassult a tavalyi utolsó negyedévben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Egyensúly Intézet: növekszik idén a GDP, de még mindig a fogyasztás fűti
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A forint árfolyam hatása a GDP növekedésre
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
MOHU: 5200 visszaváltópont működik, de 47 nagyobb településen még nincs REpont – jöhetnek a köztéri „beöntős” automaták
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Az OECD tagországok GDP-növekedése 0,3 százalékra lassult a tavalyi utolsó negyedévben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >KSH: a tavalyi negyedik negyedévben a beruházások teljesítménye 1,3 százalékkal alacsonyabb volt az egy évvel korábbinál
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

