Javította a negyedik negyedéves GDP-adatokat az Eurostat második becslésében
Javította a tavalyi negyedik negyedéves GDP-adatokat az Európai Unió statisztikai hivatala (Eurostat) kedden kiadott második becslésében.
Az euróövezet 19 tagállamában az előző negyedévhez képest szezonális kiigazítással számolva 0,6 százalékkal, éves összehasonlításban pedig 5,0 százalékkal csökkent a bruttó hazai termék (GDP) tavaly október-decemberben.
Az Eurostat mindkét értéket 0,1 százalékponttal felfelé javította. Elemzők az első becsléssel azonos adatokra, negyedéves összehasonlításban 0,7 százalékos, éves szinten pedig 5,1 százalékos visszaesésre számítottak.
A 27 tagú Európai Unióban negyedéves összehasonlításban 0,4 százalékkal, éves szinten pedig 4,8 százalékkal csökkent a GDP tavaly október-decemberben. Az Eurostat a negyedéves összevetésű adatot javította 0,1 százalékponttal, az éves szintűn nem változtatott.
Lassuló ütemben, de tovább javult a foglalkoztatottsági helyzet október-decemberben az előző negyedévhez képest: az euróövezetben és az EU-ban egyaránt 0,3 százalékos emelkedést mértek. Éves összevetésben azonban az eurózónában 2,0 százalékkal, az unióban pedig 1,7 százalékkal csökkent a foglalkoztatottság a negyedik negyedévben.
Elemzők rosszabb euróövezeti adatokat vártak: éves összevetésben 2,2 százalékos csökkenésre, negyedéves szinten pedig csak 0,1 százalékos emelkedésre számítottak.
A koronavírus-járvány és a terjedését fékező intézkedések által dominált 2020-as év a rekordok éve volt Európában is: az adatrögzítések kezdete, 1995 óta nem mértek olyan súlyos visszaesést, mint a második negyedévben, de olyan erős felpattanást sem, mint a harmadik negyedévben. A járvány ősszel fellobbant második hulláma és az újra bevezetett korlátozások ismét visszavetették a gazdaság teljesítményét, de messze nem olyan jelentős mértékben mint tavasszal.
Az első becslés szerint a 2020-as év egészében szezonális és naptári hatással kiigazítva az euróövezetben 6,8 százalékkal csökkent a GDP az előző évhez képest, ami az Európai Bizottság által várt 7,8 százalékos, illetve a Nemzetközi Valutaalap által előrejelzett 7,2 százalékos visszaesésnél jóval kedvezőbb érték. Az Európai Unióban 6,4 százalékkal esett vissza a gazdaság teljesítménye tavaly.
Egy évvel korábban, 2019-ben az euróövezet gazdasága 1,3 százalékkal, a huszonheteké pedig 1,6 százalékkal bővült.
Összehasonlításul: az Egyesült Államok GDP-je 2019-ben 2,2 százalékkal nőtt, 2020-ban pedig 3,5 százalékkal csökkent. Tavaly október-decemberben az előző negyedévhez képest 1,0 százalékkal nőtt, az egy évvel korábbihoz képest pedig 2,5 százalékkal csökkent az amerikai GDP.
A 27 EU-tagállam közül 20 országról közölt GDP-adatokat második becslésében az Eurostat a tavalyi utolsó negyedévről.
Negyedéves összevetésben öt országban csökkent a GDP október-decemberben: Ausztriában 4,3 százalékkal, Olaszországban 2,0 százalékkal, Franciaországban 1,3 százalékkal, Lengyelországban 0,7 százalékkal, Hollandiában pedig 0,1 százalékkal. A legnagyobb mértékében, 5,3 százalékkal Románia, illetve 2,1 százalékkal Bulgária gazdasága nőtt. Németországban 0,1 százalékos, Spanyolországban pedig 0,4 százalékos növekedést mértek. Magyarország 1,1 százalékos növekedéssel ötödik, Lettországgal holtversenyben.
Éves összehasonlításban minden országban csökkent a GDP. Spanyolország gazdasága szenvedte el a legsúlyosabb, 9,1 százalékos visszaesést, majd Ausztria következik 7,8 százalékkal és Olaszország 6,6 százalékkal. Németországban 3,9 százalékkal, Franciaországban pedig 5,0 százalékkal csökkent a hazai össztermék. Magyarország 4,3 százalékos visszaeséssel a középmezőnybe tartozik.
Az adatok szélesebb körére támaszkodó harmadik becslést március 9-én teszi közzé az Eurostat. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
A várakozásokon felül alakult az euróövezet ipari termelése februárban
Februárban a várakozásokon felüli mértékben növekedett az euróövezet ipari termelése…
Tovább olvasom >Eurostat: tovább emelkedett az online platformokon rövidtávra foglalt vendégéjszakák száma az EU-ban
Az előző év adataihoz képest 18,8 százalékkal 854,1 millióra emelkedett…
Tovább olvasom >Romlott a gazdasági hangulatindex az EU-ban és az euróövezetben márciusban, Magyarországon javult
Romlott a gazdasági hangulatindex az euróövezetben és az Európai Unióban…
Tovább olvasom >További cikkeink
Húsvéti hosszú hétvége: így alakul az üzletek nyitvatartása 2025-ben
A húsvéti ünnepek idején alaposan átalakul a hazai üzletláncok nyitvatartása:…
Tovább olvasom >A várakozásokon felül alakult az euróövezet ipari termelése februárban
Februárban a várakozásokon felüli mértékben növekedett az euróövezet ipari termelése…
Tovább olvasom >Zsigó Róbert: átlagosan majdnem húsz százalékos az árrésstop hatása
Az árrésstop bevezetésének hatására négy hét alatt átlagosan 18,6 százalékkal…
Tovább olvasom >