Javította a cseh gazdasági prognózist a prágai pénzügyminisztérium
Javította a cseh gazdasági előrejelzését a prágai pénzügyminisztérium. A kedden nyilvánosságra hozott új előrejelzése szerint az idén 3,2 százalékkal fog emelkedni a bruttó hazai termék (GDP) Csehországban, míg áprilisban a tárca 3,1 százalékos növekedést várt.

Optimistább lett a cseh pénzügyminisztérium.
A jövő évben az eddigi 3,7 százalék helyett a pénzügyminisztérium a cseh gazdaság 4,2 százalékos bővülésével számol.
A gazdasági növekedés motorja továbbra is a beruházások és a háztartások fogyasztása lesz – olvasható a pénzügyminisztérium anyagában.
Tavaly a koronavírus-járvány okozta problémák következtében a cseh GDP 5,8 százalékkal esett vissza.
A minisztérium javította a közkiadások prognózisát is. Az idén a tárca a közkiadások 7,7 százalékos hiányával számol.
A pénzügyminisztérium előrejelzése hasonló adatokkal számol, mint a két hete nyilvánosságra hozott jegybanki prognózis.
A jegybank szerint az idén a cseh gazdaság 3,5 százalékkal, jövőre pedig 4,1 százalékkal bővül. Mindkét esetben az előrejelzés kedvezőbb, mint tavasszal.
A cseh bankszövetség múltheti prognózisa szerint az idei növekedés 3,4 százalékos, a jövő évi pedig 4,5 százalékos lesz. (Kokes János, MTI)
Kapcsolódó cikkeink
A 2 milliárd dollárt is meghaladhatja az európai tofupiac 2034-re
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Idén 112 millió eurós beruházással gyorsítja növekedését a Penny Csehországban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Nem fordulat, konszolidáció: 2026 agrárkilátásai
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Zöld átállás a klímapiacon
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Miért tojik tojást a nyúl húsvétkor?
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Régi génbanki gabonafajtákat tesztelnek egy új magyar mintaprogramban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >


