Javában tart a kalászosok szezonja: jelentős áremelkedéssel, de jó terméseredménnyel számolhatnak a gazdák
Az idei év a magyar mezőgazdaságban különösen nagy kihívásokat hozott: a tavaszi fagykárok után a nyári hőség és aszály is komoly veszteségeket okozott. A gazdálkodók most a kalászosok vetésére fókuszálnak, miközben egyre inkább világossá válik: a változó időjárási körülményekhez való alkalmazkodás és a tudatos növényvédelem nélkülözhetetlen a jövőben.
Emelkedő költségek, növekvő kockázatok

dr. Gerda Anikó
Az őszi vetések időszakában a kalászosok jövője egyszerre függ az időjárástól, a piaci áraktól és a gazdák felkészültségétől. A vetőmagárak az idén van, ahol több mint 10%-kal is emelkedtek, a II. szaporulati fokú őszi búza és árpa ára tonnánként akár több mint 150 ezer forint is lehet. Ez jelentős terhet ró a gazdákra, különösen akkor, amikor a termésbizonytalanság is fokozódik.
„A kalászosok vetése mindig stratégiai döntés, hiszen ezek adják a magyar mezőgazdaság egyik legfontosabb bázisát. Most, hogy a költségek is emelkedtek, még inkább szükség van tudatos tervezésre”
– mondta dr. Gerda Anikó növényorvos, a Vitafer Hungária Kft. szakértője.
A szakember szerint a gazdák ma már nem engedhetik meg maguknak, hogy kizárólag a megszokás alapján döntsenek. Az időjárás szélsőségei, a gyom- és kártevőnyomás, valamint a piaci ingadozások együttesen teszik próbára a termelőket.
Októberi teendők a kalászosoknál
Az október az egyik legfontosabb hónap a kalászosok számára: ekkor zajlik az őszi búza, árpa, rozs és tritikálé vetése. A sikeres szezon kulcsa a jó magágy, a megfelelő vetőmag és a korai állományvédelem.
Talaj-előkészítés és vetésidő: a talaj megfelelő nedvességtartalma és a magágy minősége alapfeltétel. A túl korai vetés fokozza a kártevők és vírusok veszélyét, míg a túl késői vetés gyengébb bokrosodást eredményez.
Tápanyag-utánpótlás: a foszfor és kálium segíti a gyökérképződést és a télállóságot, de kisebb mennyiségben nitrogén is kijuttatható.
Állományvédelem: a csávázott, minősített vetőmag alapvető a fuzárium és porüszög ellen. Októberben figyelni kell a vírusvektor levéltetvekre és kabócákra is.
„Az őszi időszakban a megelőzés a legjobb védekezés. Ha a vetés és a korai állományvédelem rendben van, az megalapozhatja a teljes szezon sikerét. Nemcsak a hozamot, hanem a minőséget is befolyásolja, hogy mennyire tudatosan készülünk ebben a szakaszban”
– hangsúlyozta dr. Gerda Anikó, aki hozzátette, hogy az állománykondicionáló kezelések és a precíziós tápanyag-kijuttatás ma már nem extra lehetőség, hanem versenyképesség növelő tényező.
Kapcsolódó cikkeink
Javában tart a kalászosok szezonja: több dologra is érdemes odafigyelni
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Szélsőségek fogságában a magyar mezőgazdaság: már több mint 100 milliárd forintos a kár
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A GVH vizsgálatai szerint nem a kiskereskedelem a ludas az áremelkedésekben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Szálltunk rendelkezésükre! (1. rész)
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Csökkent a FAO élelmiszerár-indexe októberben, rekordközeli gabonakészletek várhatóak
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Szigorodnak az uniós előírások az élelmiszer-adalékanyagokra – új szabályok a tartósítószerek és édesítőszerek használatában
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >



