Jászberény ad otthont a nemzetközi méhésztalálkozónak
Augusztus első hétvégéjén, szombaton rendezik meg a nemzetközi mézvásárt és méhésztalálkozót Jászberényben, a méztermelők, a méhészeti eszközgyártók és forgalmazók legnagyobb magyarországi szakmai eseményét.
A huszonnegyedik alkalommal megtartandó program iránt minden korábbinál nagyobb az érdeklődés, a magyarok mellett lengyel, román, szlovén és szlovák résztvevőket is várnak – közölte Molnár György főszervező, a Szatmári László Jászsági Méhészegyesület elnöke.
A több mint száz kiállító többsége méhészeti eszközgyártó és forgalmazó, de felvonulnak a mézből készített termék előállítói kóstolókkal és bemutatókkal. A kiállítást az eddigi tapasztalatok alapján 4-5 ezer ember keresi fel.
A rendezvényt szakmai részében Bross Péter, az Országos Magyar Méhész Egyesület elnöke ad áttekintést a hazai méhészet helyzetéről, majd Nagy István országgyűlési képviselő Méhészeti érdekképviselet a parlamentben címmel tart előadást. Szó esik még az elmúlt évek és napjaink méhegészségügyi gondjairól valamint a méhek gyógyító erejéről, az apiterápiáról.
Emellett a gyakorlatban látható majd többek között egy élő méhcsalád kezelésének méhszúrás nélküli technikája, valamint füstölgő gyújtó és keretszegező verseny.
A méhészek jászsági seregszemléje ezúttal sem nélkülözi a szórakoztató elemeket, számos vetélkedő és kulturális műsor kínál kikapcsolódást. Idén is megválasztják a mézkirálynőt, a címre hatan pályáznak, akiknek a méhészkedés abc-jéről is számot kell adni a zsűrinek. A győztes hölgy egy éven keresztül képviselheti a magyar méhésztársadalmat a különböző gazdasági rendezvényeken – közli az MTI.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Történelmi utazás a magyar bor nyomában – Egerben folytatódik a Rubicon és az MKIK előadássorozata
Május 15-én Egerben folytatódik a Rubicon Intézet és a Magyar…
Tovább olvasom >Gulyáságyúval és tacskófutammal indul a food truck szezon
Több száz éves „food truckok” érkeznek a Kincsem Parkba –…
Tovább olvasom >Május 13-án startol a 44. Országos Borverseny – Dr. Nagy István agrárminiszter fővédnöksége mellett nyitják meg a rangos eseményt
A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) 2025. május 13-án rendezi meg…
Tovább olvasom >