Jason Momoával mutatkozott be Magyarországon a Meili Vodka

Szerző: Trademagazin Dátum: 2025. 08. 19. 11:45

Az elmúlt két év egyik legtöbb díjat elnyerő vodkája (2 perfect score, 3 platina és 10 arany minősítés), a Meili, augusztusban hivatalosan is megérkezett a magyar piacra, méghozzá egy különleges eseménysorozattal, amelyen Jason Momoa társalapító is részt vett. A színész, producer és most már alkoholmárka-tulajdonos régi barátjával, Blaine Halvorsonnal megalkotott vodkája, a Meili születéséről mesélt – személyesen osztotta meg történetét barátságról, felfedezésről és a közös vízióról, miszerint újradefiniálják a vodkát.

A legtisztább vízforrás felkutatásától a vadregényes Montanában, egészen egy 100%-ban újrahasznosított üvegből készült környezetbarát csomagolás megtervezéséig, a Meili létrehozása hét évig tartott. Az eredmény egy „sipping vodka” lett, ami önmagában, jégen vagy keverve is élvezhető , lágysága és karaktere pedig ritkán fordul elő a kategóriában. „A vodka unalmas volt… eddig” – mondta Jason Momoa alapító, majd hozzátette: „A Meili az ízről, a minőségről és a lélekről szól – egy olyan rövidital, amelyet az alapoktól építettünk fel, tisztelettel a természet és azok iránt, akik osztoznak rajta.”

A magyarországi bevezetőkampány egy sor különleges eseménnyel keltette életre a Meili Vodka szellemiségét, Jason Momoa társalapító vezetésével. A bemutató felejthetetlen élményként hozta össze egy napra a vendéglátóipari szakmát, a sajtó munkatársait, az üzleti partnereket és a nagyközönséget.

A HORECA szereplők számára a Clean Spirit Wild Heart Masterclass jelentette a csúcspontot, amelyet a Kempinski Hotelhez tartozó Blue Fox The Barban, a bevezetőkampány egyik kiemelt támogatójánál tartottak. Az eseményt Nagy Zoltán, a Meili Vodka nagykövete, a BOUTIQ`BAR társalapítója nyitotta meg egy vezetett vodkakóstolóval. Ezután a 11 döntős bartender — az egy hónapon át tartó, közösségi médiában zajló koktélverseny győztesei — készítették el saját kreációikat Jason Momoának. A Meili társalapítója megkóstolta és értékelte az alkotásokat, majd élőben választotta ki nem is egy, hanem két kedvencét. Kommos Richárd mindenkit lenyűgözött Moviac Highball elnevezésű koktéljával, amelyet a mozi iránti szenvedély, valamint az italkeverés és a színészet közötti párhuzam ihletett. Az ital alapját a Meili Vodka adta, amelyet „clarified” búzasör-sziruppal és popcorn-sziruppal egészített ki. Ez a különleges kreáció Montana gabonatermesztési hagyományai és a történetmesélés varázsa előtt tisztelgett, citromhéjból formált „M” díszítése pedig egyszerre utalt a „Meili”, „Movie”, „Maniac” és „Momoa” szavakra. Hasonlóan emlékezetes volt Gelencsér Péter KOA SOUL nevű koktélja is, amely a Meili vad, mégis tiszta lényegét testesítette meg. A banán–kurkuma szirup és a sós karamell harmóniáját merészen Guinness-habbal koronázta meg, alkotását pedig így jellemezte: „egy vad lélek a pohárban – a tisztaság és a zabolátlan szellem harmóniája.”

Mindkét kreáció magragadta a Meili igazi lényegét: a kézművességet, a kreativitást és annak örömét, amikor valami valódit oszthatunk meg egymással.

„Ez a bevezetés nemcsak egy vodka bemutatásáról szól, hanem egy közös vízió megosztásáról. A Meili  kézművesség, fenntarthatóság és kaland egy palackba zárva, amit a magyar bartenderek közössége hihetetlen kreativitással mutatott be” – mondta Nagy Zoltán, a Meili Vodka nagykövete, a BOUTIQ`BAR társalapítója. „Elképesztő, amit a Clean Spirit Wild Heart koktélversenyen véghezvittek a résztvevők. A történetmesélés és a koktélok minősége is kiváló volt, és óriási élmény volt látni, hogy Jasont és a Meili csapatot is tényleg lenyűgözték a hazai tehetségek”

– tette hozzá.

A Masterclass után egy bártúra következett a város néhány népszerű koktélbárjában, ahol az ottani bartenderek bemutatták saját Meili Vodka kreációikat, majd egy szűk körű vacsora zárta a programot a legfontosabb partnerekkel.

Az este aztán az Akvárium Klubban folytatódott egy Öof Tatata rock koncerttel, ahol Jason Momoa lépett színpadra a bandájával, Mike Hayes-szel és Kenny Dalével. A vendégek különböző koktélokban ismerhették meg és élvezhették a Meili Vodkát, így ez az este tényleg a zene, a barátság és annak a szellemiségnek a jegyében telt, ami életre hívta a Meilit.

„Budapest kitárta a karjait – és a szívét – a Meili előtt, ami igazán megérintett. Az eszméletlenül jó koktélkreációk kóstolásától kezdve egészen addig, hogy éreztük a közönség izgatottságát, amikor színpadra léptünk a Öof Tatatával, minden elképesztő energiát adott. A Meili barátságból született, abból, ahogy kerestük Montana vadonjában a tiszta forrásvizet, és a vágyból, hogy egy igazi vodkát készítsünk – olyat, amit élvezel, nem csak keversz. És ez a szellemiség? Minden egyes pohárban életre kel, amit megosztanak egymással itt Budapesten. Ennél jobb bevezetést el sem tudtam volna képzelni”

mondta Jason Momoa, a Meili társalapítója.

Radu Moldovan Petruț, az MPR Group vezérigazgatója, a Meili Vodka európai és öböl-térségi fő forgalmazója hozzátette: „Ez több volt, mint egy bevezetés – ez a közös értékek és a kreatív energia ünnepe volt. Romániával és Magyarországgal kezdtünk, mert úgy láttuk, hogy az itteni élénk, innovatív vendéglátóipari közegek készen állnak valami igazán különlegesre, és ez az esemény azt bizonyítja, hogy igazunk volt. Büszkék vagyunk rá, hogy a Crush Wine and Spirit Kft. lett a magyarországi forgalmazónk.”

Budapesti piacra dobásával a Meili Vodka nem csupán egy terméket, hanem egy szellemiséget hozott el, amely világszerte inspirálja és összeköti az embereket.

Kapcsolódó cikkeink