Japánba exportál a Nobilis Zrt.
Folyamatos innováció és az, hogy semmire sem mondunk nemet – Novák Tibor, a mátészalkai Nobilis Zrt. tulajdonosa szerint ez a titka a sikerüknek. A szárított és aszalt gyümölcstermékek előállításával foglalkozó cég most a japán piacot akarja meghódítani.
A tulajdonossal a Heti Válasz újságírója beszélgetett. A Nobilis Zrt. 15 éve minden esztendőben ott van valamelyik nagy nemzetközi élelmiszer-ipari kiállításon, ami költséges ugyan, de egyben óriási reklám is. A cég jelenleg 14 európai országba szállít.
A japán érdeklődők először a minőségbiztosítási rendszereikre voltak kíváncsiak, majd bejárták a gyárat, végül megkóstolták a cég termékeit. A kóstoltatások után most elindulhat az első szállítmány is.
A cég újdonságai között megtalálható a jonatánalma és a belga csoki párosítása is.
Ugyanakkor figyelembe kell venni, hogy Magyarország kis belső piaccal rendelkezik, így a fejlesztések során elsősorban azt vizsgálják, hogyan reagálnának az exportpiacok egy-egy újításra. A cég termékei a hipermarketek polcain is megtalálhatóak – írja a hetivalasz.hu.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
23 milliós érmegyűjtemény a Vatera 2025-ös rekorder eladása
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Tesco a kapcsolati erőszak ellen: extra fizetett szabadság és pénzügyi támogatás a bántalmazott kollégáknak
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Nem a cégalapítás állt meg, hanem a kockázatvállalás – ezt mutatják a 2025-ös adatok
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
