Januárban romlott a bizalmi index, de az októberi mélypontot nem érte el
A GKI Gazdaságkutató Zrt. által – az Európai Unió támogatásával – készített felmérés szerint az üzleti szféra minden ágazatában és a fogyasztók körében is pesszimista a hangulat.
A gyengülés két fő
összetevője az elmúlt időszak termelésének
és a készletállományok alakulásának
kedvezőtlen megítélése volt. A teljes
rendelésállományról és a termelési
kilátásokról, a foglakoztatási tervekről
alkotott vállalati jelzések nem változtak az
előző hónaphoz képest, az exportrendelések
megítélése viszont rosszabb lett. Ugyanakkor az
elmúlt három hónapban beérkezett
megrendelések állományát növekvőnek
ítélték a cégek, miként
versenypozíciójukat is.
A januári építőipari
felmérés eredményei lényegében fél
éve változatlan, összességében
nagyon kedvezőtlen termelési helyzetre utalnak. Decemberhez
képest a rendelésállomány megítélése
és a foglalkoztatási várakozás is
valamelyest romlott, így az építőipari bizalmi
index értéke kissé csökkent, de nem érte
el a novemberi mélypontot.
A kereskedelmi bizalmi index értéke
a decemberi átmeneti emelkedés után érezhetően
visszaesett. Az előző hónaphoz viszonyított eladási
pozíció és a rendelések megítélése
jelentősen, a készleteké kisebb mértékben
romlott.
Januárban a szolgáltató
szféra konjunkturális várakozásai is
pesszimistábbak lettek, de e szektorban másfél
éve a bizalmi index értékének hullámzása
a jellemző, s a mostani adat átlagosnak tekinthető. Miközben
a közeljövőben várható foglalkoztatott
létszámra vonatkozó várakozások
javultak, az elmúlt három hónap üzletmenetének
megítélése és a várható
forgalomra vonatkozó várakozások romlottak.
Határozottan nőtt az áremelési
szándék mértéke és köre az
iparban – ezen belül főleg a vegy-, a sütő- és
építőanyagiparban -, az építőiparban
valamint a kereskedelemben – részben az év eleji
hagyományoknak megfelelően.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
KSH: novemberben a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 4,1, az előző havit 0,6 százalékkal haladta meg
2024. novemberben a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers adat szerint…
Tovább olvasom >NGM: láthatóan kezd visszatérni a lakosság bizalma
A kormány azon dolgozik, hogy a gazdaság jobban teljesítsen, így…
Tovább olvasom >Fidelity Kitekintés 2025: Az USA készen áll a reflációra
A republikánusok fölényes győzelme a novemberi választásokon jelentősen megváltoztatta a…
Tovább olvasom >