Januárban 7,4 százalékra nőtt az éves infláció Romániában
Januárban 7,4 százalékra nőtt az éves infláció Romániában – közölte szerdán az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Decemberben 6,6 százalék volt az éves inflációs ráta. A Román Nemzeti Bank (BNR) korábban jelezte, hogy a bukaresti kormány által 2023 őszén bevezetett adóemelések 2024 első hónapjaiban fel fogják gyorsítani az inflációt. Januárban az élelmiszerek ára 5,6 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi szintet, a nem élelmiszer jellegű termékeknél 7,4, a szolgáltatások terén pedig 10,9 százalékos volt a növekedés. A legnagyobb mértékben a postai szolgáltatások (26,64 százalék), a mosószerek (22,60 százalék) drágultak, ezeket követte a víz és a csatornázás (17,76 százalék), a légiközlekedés (16,59 százalék) és a friss hal (14,25 százalék) drágulása. A legnagyobb arányú, 28,74 százalékos árcsökkenés a liszt esetében következett be 2023 januárjához viszonyítva. Januárban a romániai fogyasztói árak átlagban 1,1 százalékkal emelkedtek 2023 decemberéhez képest.
Kapcsolódó cikkeink
Drágultak a nemzetközi élelmiszerárak a közel-keleti konfliktus energiaár-felhajtó hatása miatt
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >285 millió euró beruházásával gyorsítja romániai terjeszkedését a Lidl
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >GKI: Magas alapkamat, alacsony infláció?
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Drágultak a nemzetközi élelmiszerárak a közel-keleti konfliktus energiaár-felhajtó hatása miatt
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Már minden huszadik azonnali fizetés a qvik rendszerén keresztül fut
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Zabalapú „feta” nyerte a német Lidl és a ProVeg „sajtinnovációs” versenyét
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

