Januárban 3,6 százalék volt az éves infláció Romániában
Januárban a román infláció 3,6 százalékkal volt magasabb a tavalyi év első hónapjához mérten – közölte a román országos statisztikai intézet.
A fogyasztói árak növekedése elsősorban az élelmiszereknek tulajdonítható, amelyek 4,75 százalékkal kerültek többe a vizsgált időszakban. A szolgáltatások 4 százalékkal drágultak, míg a nem élelmiszerek esetében 2,68 százalékos fogyasztói árindexet jegyeztek.
Januárban a fogyasztói árak 0,41 százalékkal emelkedtek tavaly decemberhez mérten, miután az élelmiszerek csaknem 1 százalékkal, a szolgáltatások 0,43 százalékkal drágultak.
A Román Nemzeti Bank (BNR) 0,1 százalékponttal, 3 százalékra csökkentette kedden az idei inflációs előrejelzését. A jegybank várakozásai szerint 2021-ben 3,2 százalékos fogyasztói árindex várható. Tavaly decemberben 4 százalék volt az éves inflációs ráta, ami meghaladta a bukaresti jegybank által célul kitűzött 1,5-3,5 százalékos célsávot. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
2025-ben is magas volt a hazai infláció EU-s összevetésben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Strukturális fordulópont előtt a piacok 2026-ban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Drágább lesz-e az élelmiszer Magyarországon, mint tavaly nyáron?
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Az iráni konfliktus a vásárlásokban is érezhető
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >2025-ben is magas volt a hazai infláció EU-s összevetésben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Megjelent a ragadós száj-és körömfájás betegség Cipruson
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

