Januárban 3,3 százalék volt az inflációs ráta Romániában
Januárban 3,32 százalék volt az éves inflációs ráta Romániában a decemberben mért 3,27 százalék után – közölte szerdán a román országos statisztikai intézet.
Leginkább az élelmiszerek drágultak 3,77 százalékkal, a nem élelmiszerek 3,29 százalékkal kerültek többe, míg a szolgáltatások fogyasztói ára 2,71 százalékkal emelkedett.
Januárban a havi inflációs ráta 0,83 százalék volt decemberhez mérten.
A központi bank a héten enyhén emelte az idei inflációs előrejelzését. Becslésük szerint a fogyasztói árindex-növekedés 3 százalék lesz 2019-ben a korábban közölt 2,9 százalék helyett. A jövő évre 3,1 százalékos inflációval számolnak, miután korábban 3,2 százalék fogyasztói árnövekedést valószínűsítettek.
A múlt héten a Román Nemzeti Bank igazgatótanácsa monetáris politikai tanácskozásán úgy döntött, nem módosítja az alapkamatot, amely változatlanul 2,50 százalék maradt. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Májusban 7 százalékkal nőtt a külföldi turisták száma Romániában éves összevetésben
Májusban 7 százalékkal nőtt a külföldi turisták száma Romániában éves…
Tovább olvasom >Új visszaváltási rendszert vezetett be az Auchan Románia Bukarestben
Az Auchan Románia új, tömeges visszagyűjtésre alkalmas visszaváltó rendszert indított…
Tovább olvasom >Megvásárolja a Schwarz Csoport a hipermarketeket üzemeltető romániai La Cocoșt
Egy olyan piacon, amelyet a hipermarketek zsugorodása és a diszkontok…
Tovább olvasom >További cikkeink
Egyharmad Balatonnak megfelelő öntözővíz-készlet áll rendelkezésre
A rendkívüli aszály és a csapadékhiány ellenére minden öntözési igényt…
Tovább olvasom >A gazdáknak ingyenesen biztosított öntözővíz az aszállyal szembeni védekezés kulcsfontosságú eleme
A gazdáknak ingyenesen biztosított öntözővíz az aszállyal szembeni védekezés kulcsfontosságú…
Tovább olvasom >Rekordszinten a vállalatvezetők elköteleződése a fenntarthatóság iránt
A K&H fenntarthatósági index legfrissebb adatai szerint a vállalatvezetők hozzáállása…
Tovább olvasom >