Megugrott év elején a német fertőtlenítőszerek exportja
Januárban 20 százalékkal ugrott meg a német fertőtlenítőszer-export az előző öt év átlagához képest a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis csütörtöki jelentése szerint.
Németország januárban 76,8 ezer tonna fertőtlenítőszert importált, 212,5 millió euróért, és 135,5 ezer tonnát exportált, 353,3 millió euró értékben, így az ország 58,7 ezer tonnával nettó exportőr volt fertőtlenítőszerekből.
Az év első hónapjában az import 9 százalékkal maradt el a 2015-2019-es periódus átlagától.
A német belföldi fertőtlenítőszer-termelés a 20 alkalmazottnál többet foglalkoztató vállalatoknál 2019-ben 640 millió eurót tett ki, 8 százalékkal haladta meg a 2018-ast. Az idén januárban a belföldi fertőtlenítőszer-termelés 12 százalékkal haladta meg a 2019 januárit.
A Destatis rendkívüli, kiskereskedelmi felmérése alapján az év 10. hetében, március 2-től 8-ig több mint nyolcszorosára (751 százalék) nőtt a fertőtlenítőszerek kiskereskedelmi értékesítése az előző fél év átlagához képest. A forgalom azonban a készletek kimerülésével párhuzamosan a 12. naptári hétben már mindössze a fele volt az átlagosnak. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Évente 710 ezer tonna hulladék takarítható meg Németországban a többször használható csomagolásokkal
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Humanoid robotot tesztel a Rossmann a logisztikában
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Drive&Go néven új autós átvételi szolgáltatást tesztel a REWE Németországban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Az íz dönt, a trend formál
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Limitált csomagolással ünnepli 150. születésnapját a katalán Estrella Damm
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Vetőmag Szövetség: elindult a kiskerti vetőmagok beszerzése
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

