Íz, szín és ár alapján választ bort a magyar
A magyar fogyasztók 95 százalékban magyar borokat vásárolnak és fogyasztanak, közel háromnegyedük pedig egyáltalán nem iszik külföldi bort – tudtuk meg Szabó Ádámtól, az Ital Magyarország marketingigazgatójától.
A hazai borfogyasztási szokások minden tekintetben elég széles spektrumon mozognak, vagyoni státusztól és kortól függetlenül, általánosságban azonban elmondható, hogy a magyarok elsősorban a mindennapi fogyasztás céljából vásárolnak borokat, s ezeket a legtöbbször szuper- és hipermarketekből szerzik be. A legnépszerűbb tételek, azaz az úgynevezett tömegborok egy-egy történelmi borvidékhez vagy borrégióhoz kapcsolódó, 500-1000 Ft közötti száraz fajtaborok.
A fiatalabb fogyasztók az átlagnál alacsonyabb tudással rendelkeznek a borokkal kapcsolatban, emellett árérzékenyek is. Különböző üzlettípusokban vásárolnak, inkább többször kevesebbet, több márkát kipróbálva. A kor előrehaladtával ezek az attitűdök megváltoznak; a nagyobb tudás mellett magasabb átlagár, megszokott márkák jellemzik a vásárlást, amit egy hónapban kevesebb alkalommal tesznek meg nagyobb áruházakban, nagyobb mennyiségeket a kosarukba téve. A magas és közepes vagyoni státusszal rendelkezők pedig előszeretettel vásárolnak borászatoknál és borszaküzletekben.
A vásárlási szempontok közül három fontos tényezőt emelt ki a marketingigazgató: a bor ízét, színét és árát. A rozék népszerűsége folyamatosan nő, és kevésbé jellemző rájuk a szezonalitás, ugyanis télen is előszeretettel vásárolják őket. A fehérborok közül prémium kategóriában a Sauvignon Blanc jelentős fejlődésen ment keresztül, a cserszegi fűszeres és az Irsai Olivér pedig minden árkategóriában nagyon népszerű.
Kapcsolódó cikkeink
Támogatásokkal és intézkedésekkel segíti az agrártárca a szőlő- és borágazatot
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Befejeződött a tokaji kutatóintézet beruházása
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Célzott támogatásokkal segíti a kormány a szőlő- borágazatot
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
MBH AgrárTrend Index: Jelentős változások előtt áll a magyar agrárium 2026-ban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Minimalizálják a hulladékot a visszaváltó rendszerek
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >EmpCo 2026: egységes EU-s szabályok a zöld állításokra – a GREEN BRAND már felkészült a változásra!
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

