ITM: sikeres magyar kiállás a hazai fuvarozók érdekében
A magyar küldöttség határozott fellépése akadályozta meg az Európai Unión kívüli országok fuvarozói kvótáinak növelését a Nemzetközi Közlekedési Fórum (ITF) éves miniszteri csúcstalálkozóján csütörtökön Lipcsében – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) az MTI-vel.
A közlemény szerint a testület a kérdést szakértői szintre utalta vissza, abban a tagországok megegyezése esetén legkorábban egy év múlva születhet döntés.
Az OECD keretében működő, párizsi székhelyű ITF felel többek között a CEMT többoldalú árufuvarozói engedélyekkel kapcsolatos döntések meghozataláért is. A csúcstalálkozó előtt a három meghatározó hazai fuvarozói érdekképviselet levélben kérte Palkovics László innovációs és technológiai minisztert, hogy Magyarország tegyen lépéseket a magyar fuvarozók érdekeinek érvényesítéséért.
A lipcsei zárt miniszteri ülésen a felszólalók többsége a liberalizálást támogatta. Az ITM képviseletében Tóth Péter közlekedéspolitikáért felelős helyettes államtitkár kiállt a magyar fuvarozók nemzetközi árufuvarozási piaci pozíciójának védelme mellett. Kijelentette: Magyarország nem támogatja a CEMT engedélyek mennyiségének növelését, mivel az az Európai Unión kívüli országok térnyerését eredményezné a belső piacon.
Egy efféle lépés különösen annak fényében elfogadhatatlan, hogy a nyugat-európai országok protekcionista intézkedések bevezetésére készülnek a Mobilitási Csomagon és a kiküldetési irányelven keresztül – tette hozzá.
A közleményben hangsúlyozzák: mivel a tagországok a CEMT engedélyekkel kapcsolatosan kizárólag egyhangúlag dönthetnek, így a magyar kiállással sikerült elérni, hogy az engedélyszámok növekedéséhez vezető döntés ne születhessen meg. A Közlekedési Miniszterek Tanácsa a kérdést szakértői szintre utalta vissza. A tagországok a következő egy évben próbálhatnak meg egyezségre jutni, az újabb döntéshozatal eredményes előkészítő tárgyalások esetén a 2020 májusában megrendezendő miniszteri csúcstalálkozón lehet esedékes. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Az OECD-ben 4,2 százalékra lassult az éves infláció márciusban
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) tagországaiban a fogyasztói…
Tovább olvasom >Az OECD és a GVH közös Versenyügyi Oktatóközpontja kiemelt szerepet tölt be a régió versenyhatóságainak fejlesztésében
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) és a Gazdasági…
Tovább olvasom >Jelentős magyar előrelépés a globális minimumadó szabályozás terén
Magyarország is elnyerte az átmeneti QDMTT Safe Harbour státuszt. A Gazdasági…
Tovább olvasom >További cikkeink
Orbán Viktor: az árréscsökkentést új termékekre is be fogjuk vezetni, ha szükséges
Az árrésszabályozást fenn kell tartani, mert az indokolatlan áremelésekkel szemben…
Tovább olvasom >Egészséges, rostban és fehérjében gazdag húskészítményeket fejlesztettek ki Debrecenben
Új, egészségvédő, rostban és fehérjében gazdag, egyedi bioaktív hatóanyagokat tartalmazó…
Tovább olvasom >A német kiskereskedelmi forgalom csökkent áprilisban havi szinten
Németországban reálértéken 1,1 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom áprilisban havi…
Tovább olvasom >