ITM: rugalmasabbá válnak a távmunka szabályai a veszélyhelyzet idején
Rugalmasabbá válnak a távmunka szabályai a veszélyhelyzet idején – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) csütörtökön az MTI-vel, azt követően, hogy megjelent a Magyar Közlönyben a távmunkáról szóló kormányrendelet, amely szerint a veszélyhelyzet időtartama alatt a munkáltatók és a munkavállalók a Munka törvénykönyve távmunkavégzésre vonatkozó előírásaitól eltérően is megállapodhatnak.
Az ITM közleményében Bodó Sándor, foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár kijelentette, hogy a távmunkának a veszélyhelyzet időtartama alatt rugalmasabbá váló szabályai biztonságosabbá teszik a munkavégzést, csökkentik az egészségügyi kockázatokat a munkahelyeken.
Az átmeneti szabályozás hozzájárul ahhoz, hogy a vállalkozások a koronavírus-járvány miatt elrendelt veszélyhelyzet alatt is talpon maradjanak, ezzel védi a magyar gazdaságot és munkahelyeket – tette hozzá.
A kormány célja, hogy minél korszerűbb szabályozással segítse elő a nem hagyományos foglalkoztatási formák terjedését. A koronavírus-járvány első hullámának tapasztalatai szerint a távmunka sok területen bevált, egyaránt előnyös a vállalkozások és a foglalkoztatottak számára – állapította meg az ITM.
A kormány rendelete számos könnyítésre teremt lehetőséget, így a munkavégzés helye szabadon választhatóvá válik, a távmunka akár részlegesen, a munkanapok egy részében is megvalósulhat.
A munkáltató távmunkavégzés esetén költségtérítés formájában hozzájárulhat a munkavállaló kiadásaihoz: ennek mértéke havonta legfeljebb a mindenkori minimálbér összegének 10 százaléka lehet.
A munkáltató köteles tájékoztatni a munkavállalót a munkavégzéshez szükséges, egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkakörülmények szabályairól, a munkavállalónak pedig ezek teljesülésére figyelemmel kell megválasztania a munkavégzés helyét.
A cégeknek érdemes a távmunka mellett dönteniük, ha tevékenységi köreik, működési sajátosságaik ezt lehetővé teszik, és az átállás nem gátolja munkavállalóikat feladataik teljes értékű elvégzésében – hangsúlyozta az ITM közleménye.
A kormány a magyar emberek munkahelyeinek megtartását az eredményes gazdaságvédelmi intézkedések, bértámogatások mellett rugalmas munkajogi szabályokkal is támogatja – tették hozzá. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Az RSZKF vírus miatt változatlanul szigorú előírások és intézkedések vannak érvényben
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) felhívja a figyelmet, hogy továbbra…
Tovább olvasom >Befejeződött az RSZKF betegséggel fertőzött telepek felszámolása
A ragadós száj-és körömfájás (RSZKF) harmadik és negyedik kitörésével érintett…
Tovább olvasom >Elkezdték felhalmozni a tejet az emberek Szlovákiában
A szlovákiai száj- és körömfájás-járvány újabb gócpontjai hatására nő a…
Tovább olvasom >További cikkeink
Mindent a házi kedvencnek! – Euromonitor International 2025
A globális kisállatgondozási piac 2025-ben várhatóan eléri a 215 milliárd…
Tovább olvasom >Háromból két fogyasztó jobb vásárlási élményre számít
Egy friss felmérés szerint a fogyasztók és az üzleti vezetők…
Tovább olvasom >IDEAAL™: Versenyképes fehérjekészítmény hazai szereplőktől
Egy közös kutatásfejlesztési projekt, három szereplő, egy egyedülálló tejfehérje-készítmény –…
Tovább olvasom >