ITM: Magyarország élen jár az uniós fogyasztóvédelemben
Magyarország élen jár az európai uniós fogyasztóvédelemben, amit az is mutat, hogy a magyar fogyasztóvédelem tavaly 171 magas kockázatú veszélyes termékről adott jelzést az Európai Unió nem élelmiszer jellegű veszélyes termékek rendszerébe (Rapex) – mondta Keszthelyi Nikoletta, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkára szerdán, sajtótájékoztatón Budapesten.
Hozzátette: ezzel Magyarország Németország után a második helyen végzett a magas kockázatú veszélyes termékek kiszűrésében.
Keszthelyi Nikoletta ismertette, hogy az Európai Bizottság kedden tette közzé adatait a Rapex-be érkezett bejelentésekről, 2019-ben a tagországok fogyasztóvédelmi hatóságai 2243 riasztást adtak a rendszerbe.
Hangsúlyozta, a magyar fogyasztóvédelmi hatóság a veszélyes termékek kiszűrésével nemcsak a hazai, hanem az európai unió polgárainak biztonságát is védi.
A helyettes államtitkár részletezte, hogy a magyar 171 jelzés 43 százaléka játékhoz, 15 százaléka elektromos készülékekhez, 11 százaléka ruházati és divatcikkekhez, és ugyancsak 11 százaléka díszvilágítási fűzérekhez kapcsolódik.
Megjegyezte, a gyermekjátékok ellenőrzését a magyar hatóság kiemelten kezeli, a termékbiztonság a magyar fogyasztóvédelem középpontjában van.
A 171 magyar bejelentés 27 százaléka fulladás kockázatához, 23 százaléka áramütéshez, 11 százaléka vegyianyagokhoz kötődik. Ezutóbbinál főleg a magasabb lágyítószer tartalom jelentett kockázatot – tette hozzá.
A helyettes államtitkár szólt arról is, hogy az idén kiemelten ellenőrzik a játékokat, az iskolakezdéskor vásárolt termékeket és a karácsonyi füzéreket.
Felhívta a figyelmet arra, hogy a www.fogyasztovedelem.kormany.hu honlapon teszik közzé a veszélyes termékek listáját, amelyből a fogyasztó tájékozódni tud.
Keszthelyi Nikoletta kiemelte, hogy a Rapex rendszer segíti a tagországok fogyasztóvédelmi hatóságainak munkáját, mert egymás jelzését követik.(MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Az EU 140 millió eurót fektet generatív mesterséges intelligencia bevezetésére az agrár-élelmiszeriparban is
Az Európai Bizottság négy új pályázati felhívást tett közzé a…
Tovább olvasom >EU irányelv: jövőre megtudhatjuk, mennyit keresnek a kollégáink
A bérek átláthatóságára kidolgozott európai uniós irányelv célkitűzéseit 2026. június…
Tovább olvasom >GKI elemzés: A kereskedelemben 6-szor gyorsabban nőtt a termelékenység 2010 óta, mint a feldolgozóiparban
A nemzetgazdasági ágazatok munkatermelékenységet vizsgáló sorozatunk harmadik részeként a feldolgozóipar…
Tovább olvasom >További cikkeink
Húsvéti hosszú hétvége: így alakul az üzletek nyitvatartása 2025-ben
A húsvéti ünnepek idején alaposan átalakul a hazai üzletláncok nyitvatartása:…
Tovább olvasom >A várakozásokon felül alakult az euróövezet ipari termelése februárban
Februárban a várakozásokon felüli mértékben növekedett az euróövezet ipari termelése…
Tovább olvasom >Zsigó Róbert: átlagosan majdnem húsz százalékos az árrésstop hatása
Az árrésstop bevezetésének hatására négy hét alatt átlagosan 18,6 százalékkal…
Tovább olvasom >