ITM: idén is kiemelt figyelmet fordítanak a diákok fogyasztóvédelmi tudatosságára
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) az idei tanévben is nagy figyelmet fordít a diákok fogyasztóvédelmi ismereteinek megalapozására, ezért a tárca negyedszerre hirdeti meg a „Fogyasztói tudatosságra nevelő iskola” pályázatot – közölte az ITM az MTI-vel.
A pályázat egyik célja, hogy elismerje azokat az általános- és középiskolákat, amelyek érdemi intézkedésekkel, helyi programokkal, szemléletformálással segítik a fiatalokat a fogyasztóvédelmi ismeretek elsajátításában. A kiírás arra ösztönzi az oktatási intézményeket, hogy tudatos fogyasztói szemléletet alakítsanak ki a diákokban.
Mindezekre azért van szükség, mert az iskoláskorúak mára kiemelt célcsoporttá váltak, rendszeresen vásárolnak az interneten, közösségi oldalakon anélkül, hogy jogaikról, lehetőségeikről részletesebb ismeretekkel rendelkeznének, így könnyen befolyásolhatók.
A közlemény szerint 2016 óta 22 általános iskola és 41 középiskola, köztük két külhoni magyar intézmény részesült ilyen elismerésben, vált jogosulttá a „Fogyasztói tudatosságra nevelő iskola” cím viselésére.
A pályázatok a tanév ideje alatt bármikor benyújthatók, a pályázati felhívás és a kapcsolódó anyagok a kormányzati honlapon az ITM oldalán érhetőek el. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Jelentős vállalásokat tett az ásványvíz-palackozó cég a GVH eljárásának eredményeként
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Webáruházak árfeltüntetési gyakorlatait ellenőrizte európai vizsgálatban a GVH és az NKFH
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Szennyezett citromfűlevél visszahívását kezdeményezte a fogyasztóvédelmi hatóság
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
A rendszer szárnyakat ad
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Spórolnak a sonkán a magyar vásárlók, felértékelődik a címkeolvasás
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Drágultak a nemzetközi élelmiszerárak a közel-keleti konfliktus energiaár-felhajtó hatása miatt
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

