ITM: idén is elismerik az ország legsikeresebb vállalkozásait
Megjelent az Európai Vállalkozásfejlesztési Díj felhívása, amelynek nemzeti fordulójára idén május végéig lehet benyújtani a jelentkezéseket – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szerdán az MTI-vel.
Magyarország azért csatlakozott az európai kezdeményezéshez, mert a vállalkozásfejlesztésnek a támogatási programok mellett fontos része az is, hogy elismerjük példamutató vállalkozásainkat és hozzájáruljunk a jó gyakorlatok megosztásához – emelte ki György László gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkár a közleményben.
A sikeres vállalkozások népszerűsítésére szükség van, mert jó például szolgálhatnak más cégek számára, segíthetik őket többek között a munkavállaló-barát környezet kialakításában. Bízunk abban, hogy ez a díj is hozzájárul ahhoz, hogy a hazai cégek átvesznek már jól működő, sikeres modelleket, meghonosítanak máshol látott mintákat, ezzel pedig biztos munkahelyeket teremtenek, és így a magyarok a 2020-as évtized nyertesei lehetnek – tette hozzá az államtitkár.
Az Európai Bizottság által először 2006-ban indított verseny a legkreatívabb és legsikeresebb vállalkozásfejlesztési programokat részesíti elismerésben. Célja az olyan kezdeményezések megismertetése az európai közvéleménnyel, amelyek megkönnyítik a vállalkozóvá válást, illetve a vállalkozások mindennapjait, és mintául szolgálhatnak a nemzetközi cégek számára is – írja az ITM közleményében.
Az Európai Vállalkozásfejlesztési Díjra (EEPA – European Enterprise Promotion Awards) nonprofit szervezetek, önkormányzatok, állami szervek, társadalmi vállalkozások pályázhatnak legalább 15 hónapja működtetett, kifejezetten vállalkozásfejlesztési programokkal hat kategóriában: a vállalkozói kedv ösztönzése, a vállalkozói ismeretek növelése, az üzleti környezet fejlesztése és digitális átállás támogatása, a vállalkozások külpiacra lépésének elősegítése, a fenntartható átállás ösztönzése, valamint a vállalkozás a társadalmi esélyegyenlőségért – ismerteti a szaktárca.
Kitértek arra, hogy a díjra nemzeti és európai szinten lehet nevezni. A magyarországi szakmai zsűri az európai fordulóba két projektet juttat tovább. Az Európai Zsűri Fődíját az a pályázat nyeri el, amely Európa legkreatívabb és leginspirálóbb vállalkozásfejlesztési programjának bizonyul.
Az Európai Vállalkozásfejlesztési Díjra 2022. május 31-ig lehet jelentkezni a kkvdij@itm.gov.hu e-mail címen. Az érdeklődők a pályázati részleteiről a https://kormany.hu/dokumentumtar/europai-vallalkozasfejlesztesi-dij-2022-palyazat linken tájékozódhatnak – tájékoztatott az ITM.
Kapcsolódó cikkeink
Védelmet kapnak a húskészítmények elnevezései – irányt mutat az Európai Bizottság új javaslata
Újabb lépést tesz az átláthatóbb és tisztességesebb élelmiszerpiac irányába az…
Tovább olvasom >Európai Bizottság: még mindig sok az illegális termék a Temun
Az Európai Bizottság által folytatott vizsgálat előzetes eredménye szerint a…
Tovább olvasom >Durva áremelkedés jöhet: akár 1000 forinttal is drágulhat egy doboz cigaretta
Komoly drágulás fenyegeti a dohányosokat Magyarországon: az Európai Bizottság új…
Tovább olvasom >További cikkeink
OKSZ: Átlátszó szőnyeg alá söpri az inflációt az árrésstop
A lakosság háromnegyede szerint emelkednek az élelmiszerárak Magyarországon, és ebben…
Tovább olvasom >Dübörög a dinnyeszezon, elindult a kampány
Idén is elindult a nyár egyik legkedveltebb gyümölcsének, a hazai…
Tovább olvasom >Trump új vámstratégiája átrajzolhatja a kávé- és kakaókereskedelem globális térképét
Vámmentességet élvezhetnek a jövőben a trópusi mezőgazdasági termékek – például…
Tovább olvasom >