ITM: cél, hogy Magyarország erős innovátor országgá váljon
Az elmúlt hónapokban született döntések azt segítik, hogy Magyarország erős innovátor országgá váljon – hangsúlyozta Gulyás Tibor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) innovációért felelős helyettes államtitkára kedden a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalával (SZTNH) tartott közös sajtótájékoztatón, Budapesten.
Elmondta, Magyarország az európai innovációs eredménytáblázat alapján a mérsékelt innovátorok közé tartozik a 23. helyével, a forrásbővítés, az intézményrendszer átalakítása, a szolgáltatási rendszer erősítése, az innovációs környezeti feltételek javítása támogatja a magyar vállalatokat, kutatókat, feltalálókat, a felsőoktatási intézményeket eredményesebb innovációs munkájukban.
Hozzátette, ebben a folyamatban rendkívül fontos szerepe van a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának, amely szolgáltatási kínálatának bővítésében újabb lépést tett a szakterületi témakutatás elindításával, amely remények szerint hozzájárul az ország innovációs teljesítményének javulásához, a szabadalmak számának növekedéséhez.
Pomázi Gyula, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatal elnöke rámutatott arra, hogy kiemelt főhatóságként erősítik a szellemi tulajdonhoz kötődő szemléletet, az innováció vezérelte fejlesztés végigvitelét. A szakterületi témakutatás szolgáltatás indításával segítséget adnak annak eldöntéséhez, hogy az adott témát milyen irányban érdemes fejleszteni.
Az SZTNH újabb szolgáltatását a beérkezett igények alapján indították az év elején, az eddigi visszajelzések kedvezőek – hangsúlyozta Pomázi Gyula.
Az elnök kiemelte, érdemes megnézniük a kutató-fejlesztő, innovációt végzőknek, a kkv-knak, hogy a témáról, amelyet fejleszteni, kutatni szeretnének, milyen nemzetközi eredmények, adatok, publikációk vannak. A szolgáltatással abban is segítenek, hogy az érintettek megtalálják az újdonságot a kutatási, fejlesztési területükön – tette hozzá.
A szolgáltatás egyben megtakarítást is eredményez cégeknek, intézményeknek azzal, hogy csak azt fejlesszék, ami valóban újdonság, és amivel a piacon gazdasági eredményt tudnak elérni – hívta fel a figyelmet Pomázi Gyula.
Az SZTNH legfeljebb négy hét alatt szerzi be a kért információkat a különböző nemzetközi adatbázisokból, amelyekből láthatóak lesznek majd az adott témában született kutatási eredmények – mondta Pomázi Gyula.
Ismertette, hogy a hivatal online felületén lehet tájékozódni a lehetőségekről, innen letölthető az a megrendelő lap, amely alapján szerződést kötnek a munka elvégzésére 150 ezer forint nettó áron. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Újabb 320 millió forinttal gyorsít a Cleango mobil autómosó
Zöld innováció magyar módra. 100 millió forint friss tőkebevonással és…
Tovább olvasom >A dm első alkalommal készített fenntarthatósági jelentést
A dm első alkalommal készített közös fenntarthatósági jelentést a csoport…
Tovább olvasom >A jövő íze, csomagolása, ritmusa – innovációs térkép 2025-re
Új korszak küszöbén áll az FMCG-piac: a globális gazdasági nyomás…
Tovább olvasom >További cikkeink
Akciók, árak, alternatívák – promóciós helyzetkép a magyar háztartásokban
Turcsán Tünde, a YouGov ügyvezető igazgatója a Promóciók Napja konferencián…
Tovább olvasom >A papírformán túl
A higiéniai papírtermékek piacán tapasztalható mozgások jól tükrözik a fogyasztói…
Tovább olvasom >Kereskedők akaszthatják meg a Kellanova Mars általi felvásárlását Európában
Versenyjogi vizsgálatot indíthat az Európai Bizottság a Mars közel 36…
Tovább olvasom >