ITM: az indokolatlan felhalmozással a háztartási hulladék mennyisége is nő
Az alapvető fogyasztási cikkek felesleges felhalmozása miatt megnőtt a hulladék mennyisége, a fel nem használt és így megromlott nem tartós termékek pedig rendkívül nagy terhet jelentenek a környezetre – hívta fel a figyelmet az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).
A tárca közleménye szerint a veszélyhelyzet miatt az emberek, családok jóval több időt töltenek otthon, ami magával hozza a különböző hulladéktípusok ugrásszerű növekedését is.
Az utóbbi hetekben a fogyasztás jelentős élénkülése leginkább az élelmiszer- és vegyi áru üzletekben volt jellemző. A 11. héten a tartós élelmiszerek heti fogyásának mértéke öt-hatszoros mennyiségre ugrott, az egyes kereskedelmi egységek napi forgalmában 30-500 százalékos emelkedés volt tapasztalható. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közlése alapján a kiskereskedelmi forgalom március második hetében az előző év azonos időszakához képest 55 milliárd forinttal nőtt – ismertette a minisztérium.
A tárca közleménye szerint Boros Anita, az ITM építésgazdaságért, infrastrukturális környezetért és fenntarthatóságért felelős államtitkára hangsúlyozta: arra kérnek mindenkit, hogy jobban gondolja végig, mit és hogyan használ fel. Odafigyeléssel megelőzhető a pazarlás, most különösen fontos a tudatos vásárlás.
Mindenki azzal tehet a legtöbbet nemcsak másokért, hanem a környezetért, a tiszta Magyarországért is, ha csak a valós igények szerint szükséges termékeket vásárolja meg és kerüli a túlfogyasztást. Így a jövőben sem állhat elő az a probléma, hogy bizonyos alapvető termékekhez nem jut hozzá mindenki a megsokszorozódott kereslet miatt – hívta fel a figyelmet az államtitkár.
Boros Anita kiemelte azt is: ezt az időszakot arra is kihasználhatják a családok, hogy példát mutassanak a fiatalabb generációnak a szelektív hulladékgyűjtés területén.
Fontos felhívni a gyerekek figyelmét a fenntarthatóságra, és megtanítani őket arra, hogyan óvhatják meg környezetüket. A kreatív újrahasznosítás ráadásul hasznos otthoni időtöltés is – tette hozzá. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
A NAV értesíti a vállalkozásokat az élelmiszerlánc-felügyeleti díj bevallásról
Mintegy 70 ezer vállalkozástól várja az adóhivatal az élelmiszerlánc-felügyeleti díj…
Tovább olvasom >Cipősdobozokban vitték be a NAV-nak a 65 milliós bírságot
Szokatlan fordulatot vett egy budapesti adóellenőrzés: a Nemzeti Adó- és…
Tovább olvasom >NAV: több mint 460 liter illegális pálinkát és több száz doboz cigarettát találtak egy háznál
Házilag tákolt lepárlókészülékekre, több mint 460 liter igazolatlan eredetű alkoholra…
Tovább olvasom >További cikkeink
Orbán Viktor: az árréscsökkentést új termékekre is be fogjuk vezetni, ha szükséges
Az árrésszabályozást fenn kell tartani, mert az indokolatlan áremelésekkel szemben…
Tovább olvasom >Egészséges, rostban és fehérjében gazdag húskészítményeket fejlesztettek ki Debrecenben
Új, egészségvédő, rostban és fehérjében gazdag, egyedi bioaktív hatóanyagokat tartalmazó…
Tovább olvasom >A német kiskereskedelmi forgalom csökkent áprilisban havi szinten
Németországban reálértéken 1,1 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom áprilisban havi…
Tovább olvasom >