ITM-államtitkár: az üzletek online továbbra is nyitva tarthatnak
A járvány óriási hullámban tört Európára, így Magyarországra is, ezért kell zárni, de az üzletek online továbbra is nyitva tarthatnak, az interneten mindent meg lehet vásárolni – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára a Facebookra feltöltött posztjában.
Schanda Tamás azt kérte a lakosságtól, hogy azokban a boltokban, amelyek továbbra is fogadhatnak vevőket, átgondoltan vásároljanak, ne kelljen feleslegesen, többször menniük. Lehetőleg egy ember menjen egy családból, így is csökkentik a kontaktusszámot, valamint fontos, hogy az emberek, ha tudnak, kártyával fizessenek, mert a készpénz felületén is megmaradhat a vírus.
Tartsák be 1,5-2 méteres távolságot az üzlet munkatársaitól és a többi vásárlótól is, viseljék a maszkot megfelelően, valamint kezüket gyakran fertőtlenítsék – hívta fel ismételten a figyelmet az óvintézkedésekre az államtitkár.
„Köszönettel tartozunk a kereskedelmi dolgozóknak, hiszen folyamatosan helytállnak a legrosszabb időszakokban is, és biztosítják azt, hogy semmiben ne szenvedjünk hiányt. Vigyázzunk fokozottan az egészségükre!” – fogalmazott Schanda Tamás a Facebookon. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Az RSZKF vírus miatt változatlanul szigorú előírások és intézkedések vannak érvényben
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) felhívja a figyelmet, hogy továbbra…
Tovább olvasom >Befejeződött az RSZKF betegséggel fertőzött telepek felszámolása
A ragadós száj-és körömfájás (RSZKF) harmadik és negyedik kitörésével érintett…
Tovább olvasom >Elkezdték felhalmozni a tejet az emberek Szlovákiában
A szlovákiai száj- és körömfájás-járvány újabb gócpontjai hatására nő a…
Tovább olvasom >További cikkeink
Nagy Márton: árréskorlátozást vezetne be a kormány a háztartási cikkeket árusító boltokra
A kormány szerdán tárgyalhatja, csütörtökön pedig várhatóan elfogadhatja azt az…
Tovább olvasom >Drágább Barbie, soványabb Heinz – Trump vámjai átrajzolják a globális fogyasztói piacot
Donald Trump vámpolitikájának hatása egyre több iparágat érint: játékgyártók, autóipari…
Tovább olvasom >Csaknem 20 százalékkal olcsóbb élelmiszerek? A kormány elégedett az árréscsökkentés eredmnyeivel
„Egyre több terméket lehet olcsóbban megvásárolni az árréscsökkentésnek köszönhetően, az…
Tovább olvasom >