ITM: a vállalkozások 45 százaléka nem ismeri a jótállás pontos szabályait
A vállalkozások 45 százaléka nem ismeri a szavatosság és a jótállás pontos szabályait – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkára csütörtökön az M1 aktuális csatornán.
Keszthelyi Nikoletta hozzátette, hogy a fogyasztóvédelmi hatósághoz érkező panaszok 40 százaléka jótállással, szavatossággal kapcsolatos.
A januártól módosuló jótállás szabályait ismertetve elmondta, hogy a termék árához igazodó, sávos jótállási időtartamokat vezetnek be: a 100 ezer forint alatti termékek kötelező jótállása egy év marad, 100-250 ezer forint között két év, a 250 ezer forint felettieké három év lesz.
A termékek javításának határidején is változtattak, ennek értelmében értesíteni kell a fogyasztót, ha a termék nem javítható 15 nap alatt. Ha három javítás után is meghibásodik a termék, vagy 30 napon belül nem javítható, a vállalkozás köteles kicserélni azt – tudatta.
Hozzátette: a szerviznek kötelező lesz tájékoztatni a javítás idejéről a vállalkozást.
Keszthelyi Nikoletta beszélt arról is, hogy a jótállás érvényesítését 2021-től nem kötik az eredeti csomagoláshoz, és e-jótállási jegyet is bevezetnek. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Hónapokat várhatunk egy hibás termék javítására – mit tehet ilyenkor a fogyasztó?
Egyre több panasz érkezik a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetségéhez (FEOSZ)…
Tovább olvasom >Új szabályok az energiaitalok értékesítésében: gyerekeknek tilos, felnőtteknek biztonságos marad
Április végétől új szabályozás lépett életbe Magyarországon az energiaitalok értékesítésével…
Tovább olvasom >Fogyasztóvédelem új alapokon
A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) 2025. január 1-jén…
Tovább olvasom >További cikkeink
Nagy Márton: árréskorlátozást vezetne be a kormány a háztartási cikkeket árusító boltokra
A kormány szerdán tárgyalhatja, csütörtökön pedig várhatóan elfogadhatja azt az…
Tovább olvasom >Rekordméretű élelmiszergyűjtést szervez a Magyar Élelmiszerbank Egyesület pénteken és szombaton
A Magyar Élelmiszerbank Egyesület által szervezett pénteki és szombati adománygyűjtésen…
Tovább olvasom >Fagylalt-komp és balatoni ízek csatája – jön a Balaton Fagyija választás
Május 9-én nemcsak a Tihany és Szántód közötti kompjárat indul…
Tovább olvasom >