ITM: a kisboltoktól a hipermarketekig mindenütt ellenőrzik az élelmiszerárstop betartását
Február elsejétől május elsejéig az ország minden részében vizsgálják az élelmiszerárstop betartását a megyei és fővárosi kormányhivatalok fogyasztóvédelmi munkatársai. A kedden induló helyszíni ellenőrzések a tavaly október közepi szinten maximált árra, az érintett termékek mennyiségére és az élelmiszerárstopról szóló tájékoztatásra is kiterjednek. A mulasztókra kötelezően legalább 50 ezer forintos bírságot szabnak ki, ismételt jogsértés esetén a kereskedő tevékenységét minimum egy napig korlátozhatják – hívta fel a figyelmet az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közleménye.

Az egész országra kiterjedő ellenőrzések várhatók az élelmiszerárstop nyomán
A járvány, az európai energiaválság és elszabadult energiaárak miatt egész Európában jelentősen nőnek az élelmiszerárak, és ez sajnos Magyarországra is begyűrűzik. A kormány a magyar családok védelme érdekében döntött az élelmiszerárstopról. Az intézkedés február elsejétől rögzíti a kristálycukor, a búzafinomliszt, a napraforgó-étolaj, a sertéscomb, a csirkemell, csirkefarhát és a 2,8 százalékos UHT tehéntej árát. E termékek eladási árát úgy kell megállapítani, hogy az nem lehet magasabb a tavaly október 15-einél.
Hangsúlyozták: az általános gyakorlattól eltérően a hatóság nem figyelmeztet, a feltárt hiányosságok után kötelezően kiszabja az 50 ezer forinttól akár 3 millió forintig tartó bírságot. A szankció többször is alkalmazható, ismételt jogsértés esetén a korábbi tétel legalább kétszeresét fizetheti a szabályszegő kereskedő. A többször mulasztáson ért vállalkozás tevékenysége minimum egy napra, de legfeljebb fél évre korlátozható. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) az előírásszerű árképzésről, készletezésről és a termékkörök értelmezéséről útmutatót állított össze a kereskedelmi szektor részére. A tárca a segédletet eljuttatta az ágazati szakmai szervezetekhez, és közzétette a Fogyasztóvédelmi portálon.
Cseresnyés Péter kereskedelempolitikáért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkár a közlemény szerint kifejtette: „a fogyasztóvédelmi szakemberek mától három hónapon át ellenőrzik a rendelkezések betartását az élelmiszert forgalmazó üzletekben, piacokon és online shopokban. Ha egy cég hagyományos boltban és webáruházban is készleten tartja az érintett termékeket, akkor mindkét értékesítési csatornát megvizsgálják. Az ITM az ellenőrzés-sorozat első tapasztalatait már a jövő hét elején összegzi majd”. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Nébih: megnyugtató eredményt hozott a tokaji borvidéken lévő borkimérő egységek vizsgálata
Néhány szabálytalanság – mint például a termékkísérő dokumentum hiányos vezetése,…
Tovább olvasom >Megtartotta közgyűlését az Országos Kereskedelmi Szövetség
Az Országos Kereskedelmi Szövetség éves közgyűlésén megerősítette egyes régi, illetve…
Tovább olvasom >Kik nyertek és kik buktak 2024-ben? – Látványos eredménykülönbségek az élelmiszer-kiskereskedelemben
A 2024-es üzleti év mérlege az élelmiszer-kiskereskedelmi szektorban látványosan kettévált:…
Tovább olvasom >További cikkeink
Akciók, árak, alternatívák – promóciós helyzetkép a magyar háztartásokban
Turcsán Tünde, a YouGov ügyvezető igazgatója a Promóciók Napja konferencián…
Tovább olvasom >K&H: hiánypótló iránytűt kapnak a befektetők
Elindult a K&H Értékpapír – befektetői hangulatindex, amely heti rendszerességgel…
Tovább olvasom >Fokhagyma az európai piacokon: Miért nem garantál alacsony árakat a bőséges kínai termés?
Bár Kína idén kiemelkedő fokhagymatermést könyvelhet el, az európai fogyasztók…
Tovább olvasom >