Italok közé rejtett csempészáruval bukott le az M5-ösön egy bolgár sofőr
Bulgáriából Belgiumba igyekezett az a bolgár sofőr, aki több száz liter alkoholt szállított a teherautója platóján, de a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei az italoskartonok között csempészárut találtak – közölte a NAV hétfőn az MTI-vel.
Azt írták, hogy a pénzügyőrök az M5-ös autópályán egy belga rendszámú teherautót ellenőriztek. A sofőr a fuvarlevél alapján élelmiszert, üdítőt és alkoholos italokat szállított. A körülmények mégis arra engedtek következtetni, hogy a rakománnyal akadhat valami probléma, ezért a járőrök a tételes átvizsgálás mellett döntöttek.
Megérzésük beigazolódott: a sofőr a rendben sorakozó élelmiszerek és üdítők kartonjai között próbált elbújtatni 4350 doboz bolgár zárjegyes cigarettát. A dohányterméket magáénak vallotta, de annak eredetét nem tudta igazolni.
A NAV munkatársai a mintegy 9 millió forint értékű cigarettát lefoglalták, és költségvetési csalás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt eljárást indítottak. A jármű vezetője emellett megközelítőleg 13 millió forint jövedéki bírságra is számíthat – áll a közleményben.
Kapcsolódó cikkeink
A Delhaize nyit boltokat jövőre a belgiumi Cora üzletek helyén
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Belgiumban többen meghaltak toxint termelő E. coli baktérium okozta fertőzés következtében
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Papírcsomagolásba kerül a belga eper a Delhaize üzleteiben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Nyugdíjas-utalványok: minden lánc másképp csábítja a vásárlókat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Ízutazás az Auchanban: 13 nemzet konyhájával várják a vásárlókat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Elkezdődött a VI. Bodrogi PET Kupa
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >