Európában kevés a repceolaj
Az Agrárgazdasági Kutató Intézet (AKI) folyamatosan nyomon követi, és a rendszeres kiadványaiban közreadja a világ mezőgazdasági- és élelmiszeriparitermék-piacainak tendenciáit. A KSH és az AKI Piaci és Árinformációs Rendszer (PÁIR) adataiból még a rövid távú kiskereskedelmi üzleti döntések előtt is érdemes pontosan tájékozódni.
A legutóbbi piaci jelentésből kiderül, hogy a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) által végzett előzetes felmérés szerint a szokatlanul kemény januári fagy miatt az idei szőlőtermés is jelentősen csökkenhet. Az AKI PÁIR adatai szerint a földrajzi jelzés nélküli és az oltalom alatt álló földrajzi jelzéssel ellátott borok belföldön értékesített mennyisége nyolc százalékkal csökkent, feldolgozói értékesítési ára két százalékkal emelkedett hektoliterenként 2017. januárban 2016 első hónapjához viszonyítva.
***
A szűkös európai repcemagkészletek áremelő hatását a növényi olajok, a szójabab és a kanadai canola (repceolaj) jegyzésének csökkenése sem tudta kompenzálni február első felében. A hónap közepétől azonban jelentős mértékben gyengült a repcemag legközelebbi lejáratra szóló jegyzése a párizsi árutőzsdén (Euronext/MATIF), ahol továbbra is az inverz piac a jellemző. Magyarországon, a Budapesti Értéktőzsde árupiaci szekciójában 107-108 ezer forint/tonnáig gyengült a napraforgómag legközelebbi lejáratra szóló jegyzése február első dekádjában. A fizikai piacon az AKI PÁIR adatai szerint átlagosan 103-104 ezer forint/tonnáért cserélt gazdát az olajmag február első hetében, az egy évvel korábbinál 12 százalékkal olcsóbban.
***
Az Európai Bizottság adatai alapján 2017 első 6 hetében 175,9 euró/100 kilogramm volt az egész csirke uniós átlagára, ami 1,6 százalékkal maradt el az előző év azonos időszakának átlagárától. Magyarországon a vágócsirke élősúlyos termelői ára (245 forint/kilogramm) 3,6 százalékkal volt alacsonyabb 2017 6. hetében az egy évvel korábbinál.
Az Európai Tejtermékkereskedelmi Szervezet (Eucolait) február eleji tájékoztatása szerint az európai tejpiac 2017-ben az elmúlt kétévinél várhatóan kiegyensúlyozottabbá válik. A globális tejkínálat 2017 első félévében előreláthatóan elmarad az egy évvel korábbitól a meghatározó exportőr régiókban, azonban a második félévben már lehetséges némi növekedés. A magasabb árak valószínűleg elősegítik a tejtermelés növekedését, azonban ezt Hollandia foszfátszabályozás miatti tehénállomány-csökkentése és az Európai Bizottság tejmennyiség-csökkentő programja korlátozhatja.
Kapcsolódó cikkeink
Agrárkamara: nem kérünk az ukrán importból
Az Európai Bizottság határozatlan idejű kedvezményeket javasol Ukrajnának a lejárt…
Tovább olvasom >Brüsszel eljárást indított Magyarország ellen az árréskorlátozások miatt
Két kötelezettségszegési eljárást is indított Magyarország ellen az Európai Bizottság,…
Tovább olvasom >Rekordév a halgazdaságokban – de még mindig kevés halat eszünk
A 2024-es év kiemelkedően sikeres volt a magyar haltermelés számára:…
Tovább olvasom >További cikkeink
Akciók, árak, alternatívák – promóciós helyzetkép a magyar háztartásokban
Turcsán Tünde, a YouGov ügyvezető igazgatója a Promóciók Napja konferencián…
Tovább olvasom >K&H: hiánypótló iránytűt kapnak a befektetők
Elindult a K&H Értékpapír – befektetői hangulatindex, amely heti rendszerességgel…
Tovább olvasom >Ausztriában 3,0 százalékra mérséklődött az infláció májusban
Ausztriában a fogyasztói árak éves növekedési üteme az előzetes becsléssel…
Tovább olvasom >