Ismét sikeres megjelenés volt a Jövő Áruháza
A SIRHA Budapest 2024 szakkiállítás hivatalos lapja a Trade magazin, amely az FMCG-piac vezető szaklapja, hagyományosan a SIRHA kiállításon mutatta be közel 800 m²-en a Future Store Innovations standját, a piac legújabb, bevezetés előtt álló termékfejlesztéseit, innovatív eszközmegoldásait, szolgáltatásait.
A cikk a Trade magazin 2024/6-7. lapszámában olvasható.
Eladótér, forró pontok, on the go, kasszazóna, convenience és HoReCa területek komplett egészként kerültek bemutatásra trendi újdonságokkal, amelyekkel sokan itt találkozhattak először. Személyzet nélküli és személyzettel működő egységek újdonságai, speciális megoldások is bemutatásra kerültek a standon és az újdonságokat az azokat kínáló cégek neves szakmai képviselői mutatták be a három nap alatt strandra érkező, közel 1500 érdeklődőnek.
2024-ben 25 partnercég által bemutatott innovációkat és fejlesztéseket a kiállítás teljes ideje alatt, egyedülálló módon, félóránként indított szakmai túravezetéssel lehetett megtekinteni.
A Jövő Áruházában megjelent cégek idén is elégedetten zárták március 7-én a kiállítást a Future Store-ban, vagyis Jövő Áruházában. De hogy kik voltak jelen, és mit mutattak be, a következőkben megosztjuk olvasóinkkal is.
Indul a túra
A Trade magazin által szervezett Future Store stand 14 évvel ezelőtt, 2010-ben került először megszervezésre, az akkori Foodapest kiállításon, amely a mai SIRHA Budapest elődjének mondható.
Azóta nagyon sok változás ment végbe a piacon, és megannyi innováció született. A mai bolti koncepciók egészen mások, mint az akkoriak voltak, és mások, mint amilyenek a jövőben lesznek.
Az idei Future Store-ban bemutatott újtermékek, eszközök és szolgáltatások egy része első alkalommal került bemutatásra, de úgy gondoljuk, hogy a következő években sikerrel terjednek el a piacon, és számos értékesítési ponton találkozhatunk majd velük. De természetesen mutatunk olyan innovációkat is, amelyek már láthatók a piacon, polcokon.
A Trade magazin által szervezett idei jövő áruházában a vásárlói élményt középpontba állító eszközök, szolgáltatások kerültek fókuszba, miközben a termékfejlesztések fő iránya a fenntarthatóságot célozta. A legújabb kereskedelmi eladásösztönző hagyományos és digitális eszközök, a mesterséges intelligencián alapuló fejlesztések, eszköz-nyomonkövetés, adatgyűjtés és elemzés kiemelt szerepet kaptak.
Ami pedig kereskedelmi oldalról feladja a leckét mindenkinek: a biztonságos 24/7 koncepciós nyitvatartási megoldások – természetesen erre is mutattunk eszközöket Partnereink segítségével a nagyjából 1 órás túra során.
Biztonságos üvegszállítás a DPD-től
A bemutatásra szánt, képzeletbeli jövőbeli vásárlásunkat a Jövő Áruháza parkolójában kezdtük, ahol épp csomagot hozott az egész Európában elérhető DPD. A cég új, egyedi szolgáltatása a palackozott termékek szállítására és a megfelelő csomagolás biztosítására épül. Teljes körű garanciával vállalják értékes borok, szeszes italok, gyümölcslevek vagy akár karácsonyi ajándékok szállítását. Folyamataikat úgy alakították ki, hogy minden küldemény egyszerűen és átláthatóan nyomon követhető legyen, mindezt megbízható és környezettudatos szállítási megoldásokkal támogatva.
100%-os garanciát vállalnak minden csomagra. A termék sérülése esetén megtérítik a szállítás, csomagolás és az áru értékét 100 000 Ft-os értékhatárig. Az 1, 2, 4, és 6 palackos dobozok és a kitöltőmodulok segítik, hogy a termékek megfelelő külső és belső védelmet kapjanak.
A MOHU-autó házhoz megy a visszaváltópontokra
A manuális visszaváltópontokon a mobil RVM szolgáltatás segítségével a MOHU „házhoz megy” az italcsomagolásokért. A mobil RVM-technológia – amelynek egyes részletei szabadalomnak számítanak – azért egyedülálló, mert azonnal, a helyszínen elkezdik feldolgozni az átvett csomagolóanyagokat: összetörik az üveget, préselik a dobozokat, ezek ugyanis tömörítve jóval kevesebb helyet foglalnak el, így szállításuk is takarékosabb.
2024. január 1-től Magyarországon is elindult a belföldön forgalomba hozott visszaváltási díjas termékek (egyutas) kötelező visszaváltási rendszere, a DRS, azaz Deposit Refund System. Az EU-s jogszabályoknak megfelelő rendszer lényege, hogy minden üveg-, fém- és műanyag palackos italtermék értékesítésekor palackonként, egységesen 50 Ft visszaváltási díjat fizet a vásárló a REpontokon.
A szabályozás szerint, a visszaváltást kötelezően gépi úton (RVM visszaváltó automatákat) kell biztosítani a 400 négyzetméternél nagyobb eladótérrel rendelkező olyan üzleteknek, amelyek forgalmának döntő része élelmiszerből származik. A rendszerhez önkéntes alapon a kisebb eladótérrel rendelkező üzletek is csatlakozhatnak gépi visszaváltóként, amennyiben az automata visszaváltó berendezés üzemeltetésére vonatkozó feltételeket elfogadják, továbbá manuális visszaváltóként is csatlakozhatnak a rendszerhez, amennyiben a visszaváltást kézi úton, mobil alkalmazás támogatásával kívánják biztosítani.
2in1 a FAAC-tól
A FAAC Airslide légfüggönnyel kombinált automata tolóajtó akár 25%-kal hatékonyabb, mintha két külön termék kerülne beépítésre. A kényelem mellett az automata ajtók alkalmazásának egyik előnye, hogy minimalizálhatók az olyan felesleges kiadások, amit a nyitva felejtett ajtók okoznak, és vele az utca fűtése vagy éppen hűtése.
A légfüggönyöket leggyakrabban bejáratoknál alkalmazzák azért, hogy megakadályozzák a hideg vagy éppen a meleg bejutását a helyiségbe. Erről a levegő nagy sebességű áramlása gondoskodik. A hőmérséklet kordában tartása mellett megakadályozza azt is, hogy por vagy rovarok jussanak be a helyiségbe, de a légfüggöny a kellemetlen szagokat is képes távol tartani.
A FAAC Airslide légfüggönnyel kombinált automata tolóajtó ideális választás nyilvános helyekre, mint például üzletek, szupermarketek, irodák, bankok, kórházak, idősotthonok, raktárak, valamint az olyan szabályozott hőmérsékletű helyekre is, mint várótermek, repülőterek vagy pályaudvarok.
Idén is kutatott a GfK-YouGovA CPS GfK–YouGov év elején megkérdezte paneltagjait online vásárlási szokásaikról, a vásárlást segítő applikációkról, a fizetési módokról, és bemutattak néhány kereskedelmi innovációt is. Arra voltak kíváncsiak, mennyire tetszenek ezek az újdonságok, használják vagy használnák-e őket, és ha netán idegenkednek valamelyiktől, mi ennek az oka.
A felmérésben 3246 háztartásfő vett részt, az ő válaszaik alapján kirajzolódik, hogy milyen fogadtatásra számíthat például a júliusban induló RePont-rendszer, a Scan&Go megoldás, a kassza nélküli vásárlás vagy a Chatbotok alkalmazása. A kutatásról részletesen beszámoltunk a Trade magazin 4. számában.
Wanzl-berendezések
A Sliding door egy stílusos kapumegoldás, amelynek funkciói az adott üzlet folyamataira és kereskedői elvárásokra szabható. Mind bejárati, mind kijárati zónába illeszthető, akár hagyományos funkcióval vagy kontrollált beléptetéssel. Az azonosított beléptetés történhet mobilapplikációval generált vonalkóddal vagy QR-kóddal.
A bevásárlókocsi az első olyan dolog az üzletben, amivel a vevő fizikailag találkozik, és a digitális fejlesztések ezt a terméket sem tudják megkerülni. Annak érdekében, hogy mindenki elégedett legyen ugyanazon termékkel, a HybridLoc hagyományos érmés zárral és digitális zárral is rendelkezik. A kereskedők a kocsi feloldását követően azonnal személyre szabott ajánlatokkal és bónuszkampányokkal érhetik el vásárlóikat digitális hirdetéseiken keresztül, emellett ők fontos információkat kapnak a kocsik használati gyakoriságáról.
Az üzletek egyik kiemelt területe a friss pékáruzóna, ahol egy Bakeoff display-rendszerrel higiénikusan kínálható a péksütemény és kenyéráru. A rendszer moduláris, integrálható melegen tartó polccal, valamint csomagolt termék kihelyezésére alkalmas nyitott polcos modullal is. Fejlesztés alatt a termék fogyását figyelő integrált rendszer, amely a napi sütések tervezéséhez ad pontos információt.
A Your Table egy multifunkciós árubemutató rendszer, amellyel az árucikkek egyszerű módon, szakszerűen rendezhetők csoportba. Kiválóan alkalmas olyan termékek társított bemutatására, amelyek a polcokon jellemzően nem egymás mellett jelennek meg, mégis együtt bemutatva képesek jelentős addicionális forgalmat generálni.
A Wanzl mobil munkaállomás ideális megoldás a raktározási és logisztikai feladatok támogatásához, amelyek sokszor az iroda és a raktár közti távolság többszöri megtételével járnak. A mozgó irodával idő takarítható meg, mert használatával egységben jelenik meg minden technikai felszerelés, amire szükség lehet. A KT-sorozat komissiózó kocsijai különböző méretekben és opcionális tartozékokkal rendelhetők, így segítik optimalizálni a raktári komissiózás folyamatát.
Frissen Szeretem préselve és mártogatva
A Frissen Szeretem termékcsalád legnépszerűbb hozománya a 100%, adalékanyag és víz nélkül készített zöldség-gyümölcs préslevek, amelyeket frissen készítenek üzleteikben saját receptúrák szerint, különböző kiszerelésben, akár egyedi igényeknek megfelelően is. Hordozható préspultjuk lehetővé teszi, hogy bármilyen környezetben értékesíthessék a terméket, és betekintést nyújtsanak jövőbeli franchise-partnereik számára.
A márkatulajdonos Vitamin Szalon Kft. franchise-rendszerben működő üzleteivel 2023-ban eljutott arra szinte, hogy ne csak a frisspiacon értékesítsen, hanem a zöldség-gyümölcs feldolgozásban is szerepet vállaljon a magyar élelmiszerpiacon az innovált termék tekintetében elsőként.
A Frissen Szeretem termékcsalád legújabb tagja a Zöldségmártogatós Snack. A snackek több zöldségvariációban, különféle krémekkel elérhetők. A convenience termékkörbe csoportosítható, hiszen kész termékként tartható számon, könnyen hordozható, és akár azonnal fogyasztható. Nagyszerűségéhez hozzátartozik, hogy a magyar zöldségek szezonjában kizárólag hazai termékeket csomagolnak a termék elkészítése során, ettől is válik igazán egészségessé.
Ceres Csigusz
A Ceres újdonsága a Csigusz termékcsalád, amely kakaós, pizzás és szilvás ízben érhető el a piacon. A Csigusz ízletes töltelékes, puha kelt tészta, amely könnyen 8 részre osztható, finom és tápláló éhségűző reggeli, tízórai, uzsonna, vacsora vagy nassolni való is lehet.
A Ceres márka a piacon leginkább toast kenyereiről ismert, de kínálatában a kenyerek mellett szerepelnek még kalácsok, bejglik, napi pékáruk és olyan különlegességek is, mint a piskótatorta vagy a habkarika. A vállalat mindig fontosnak tartotta, hogy termékei beilleszthetők legyenek a tudatos fogyasztók hétköznapjaiba, ezért ezen elvek mentén fejlesztenek folyamatosan, így a Ceres portfóliójában ma már megtalálhatók a szénhidrátcsökkentett és teljes kiőrlésű termékek.
Egészség a Real Nature-től
A Joya, Happy, Lunter termékek mellett újdonságként került bemutatásra, hogy a NÖM, Good Milk tejtermékek előállítása során 50–100%-ban újrahasznosított Re-Pet-palackokra cserélték az összes, korábban PET-palackba csomagolt termékportfóliójukat. Good Milk termékeik garantáltan GMO-mentes alapanyagból készülnek, előállításuk során is helyi alapanyagok felhasználásából, rövidített ellátási láncban. 2023-ban új, korszerű gyártósor beállításával kifejezetten a magyar piacra fejlesztett Good Milk Elopak joghurtitalok kerültek piacra, folyamatos kereskedelmi és fogyasztói edukáció mellett, mivel teljesen újszerű még itthon ez a típusú csomagolás a joghurtok piacán.
A My Love My Life különféle alapanyagból készült élő joghurtkultúrás, növényi termékcsalád, kevés összetevőből, tartósítószer és mesterséges anyagok nélkül, ízletes, krémes állagú, így akár desszertként is fogyasztható.
A Nobilis folyamatosan megújuló termékkínálatában került nemrég a boltok polcaira a gyömbéres almaszirom és a kurkumás, étcsokoládés mandula. A gyermekek kedvenceit, a szalmaszálakat cikcakk almatermékekkel egészítik ki, natúr, fahéjas és epres változatban.
A Green Heart bio termékcsalád az egészséges vegán és vegetáriánus táplálkozás szolgálatában áll. Változatos ízvilágban, optimalizált logisztikai szolgáltatás mellett, Ausztria első számú hidegkonyhai és szendvicskészítő üzeméből kerül a boltok polcaira.
EPTA most először
Az Epta International Kft. a Jövő Áruházában a Food&Beverage és HoReCa-szektorban népszerű IARP és kereskedelmi hűtőkre specializálódott Costan márkáját mutatta be.
A Future Store-ban kiállított hűtők értékes innovációja, hogy LineOn rendszerrel vannak összekötve. A rendszer elemzi a hőmérsékletet, a nedvességszintet és az energiafogyasztási arányokat, így garantálja a kihelyezett termékek minőségét, a kevesebb karbantartást és a nagyobb hatékonyságot. Nyomon követhetővé válik a hűtőszekrények földrajzi elhelyezése, elmozdításuk esetén riasztással jelez. Mindezeken túl elemzi az eladásokat és a vásárlási szokásokat is. Az összegyűjtött adatok egy előre egyeztetett webes platformon elérhetőek a megrendelő számára.
A Delight 9 Pastry fagylaltpult a hőmérséklet átállításával a fagylaltszezon elmúltával süteményespulttá alakítható, a B-Ice kétszintes üvegtetős fagyasztóládát impulz vásárláshoz, promóciókhoz, jégkrém, fagyasztott áru tárolására boltokba, benzinkútra vagy a pénztár közelébe, a Glee Glass 42 üdítőitalok tárolásához, főleg éttermekbe és bárokba vagy szupermarketek promóciós területére (sorok eleje, kasszazóna) ideális. Oldalüvegének köszönhetően alkalmas hűtött áru bemutatására. Digitális hőmérséklet-kijelzővel és modern, elegáns kialakítással rendelkezik. A Tango Next hűtőbútor tökéletes választás akár kisboltokba, akár hipermarketbe is sokoldalúságának köszönhetően.
Új generációs megoldások a Bizerbától
Az új generációs Bizerba mérlegek ideálisak kiskereskedelmi értékesítésre. Pulti kiszolgálás vagy előkészítő csomagolás és címkézés mellett, a zöldégosztályon lévő önkiszolgáló megoldásaik támogatják az önkiszolgáló kasszák működését. A Bizerba mérlegekre fejlesztett applikációk segítséget nyújtanak az áruházi folyamatok hatékonyságának növelésére. A nyomtatók és a kijelzők gyorsan és egyszerűen cserélhetők a plug&play technológia alkalmazásával. A készülékek és a hozzá tartozó szoftverek bérleti konstrukciós megoldásként és önállóan is megvásárolhatók.
Az átlátszó termocímkéket kiváló tulajdonságok jellemzik: a címkék minden releváns információval nyomtathatók, és ezzel egyidejűleg szabad rálátást biztosítanak az áttetsző csomagolás tartalmára.
A Bizerba CSP önkiszolgáló kenyérszeletelő géppel az ügyfelek könnyedén felszeletelhetik saját kenyerüket. Az intuitív érintőképernyős kezelőfelület lehetővé teszi, hogy a használat gyerekjáték legyen. A vásárlók választhatnak akár az előre beállított szeletvastagságok közül, vagy pedig maguk is beállíthatják a gépet.
A legkülönfélébb termékek szeleteléséhez tökéletesen alkalmas a VSP készülék, legyen szó kisebb, nagyobb méretű vagy porhanyós árucikkekről. A VSP átlagon felüli funkcionalitást biztosíthat az innovatív Smarter Slicing funkciókkal. Az intelligens és energiatakarékos Emotion® hajtástechnológiának köszönhetően, jelentős költséget lehet vele megtakarítani. A gép jelzőeszközei időben figyelmeztetik a felhasználót, ha tisztításra, élezésre vagy éppen karbantartásra van szükség.
Fuvarszervezés a TIMOCOM-mal
A TIMOCOM mint európai fuvarozási és logisztikai szolgáltató, a legmodernebb digitális megoldásokat kínálja ügyfeleinek a hatékonyabb és átláthatóbb áru- és szállítmányozás érdekében. Kiemelt figyelmet fordít az adatbiztonságra, és folyamatosan fejleszti rendszereit az ügyfelek igényeinek megfelelően.
A TIMOCOM által kifejlesztett intelligens logisztikai rendszer egy olyan platform, ahol a fuvarozók, szállítmányozók és logisztikai szolgáltatók találkoznak. Az interaktív térképes felületen könnyedén megtalálhatók és összehasonlíthatók a fuvarlehetőségek, növelve ezzel a hatékonyságot és csökkentve az üresjáratokat. A rendszer biztonságos és megbízható, így az üzleti tranzakciók zökkenőmentesen zajlanak.
A TIMOCOM Marketplace-ben fogja össze az összes ismert telematikai rendszert, amely a fontos helymeghatározási adatokat áttekinthetően jeleníti meg. Egyetlen felületen láthatja az összes nyomon követhető járművet, így nincs szükség a különböző alkalmazások közötti váltogatásra. Ugyanakkor az áttekinthetőség nagyobb biztonságot eredményez a teljes üzleti folyamat során, és hozzájárul a fenntarthatóbb logisztikai megoldásokhoz is.
MARS bővített porfólióval
A MARS hat kategóriában mutatta be újdonságait a Jövő Áruháza látogatói számára áruházi polcokon, displayken és már hűtőben is.
Az Orbit márka legújabb termékvonala a Refreshers egy új, egyedi rágózási élményt kínál. Az úgynevezett „soft chew” formula mentolkristályt rejt magában, amelyek azonnali felfrissülést és intenzívebb ízélményt nyújtanak fogyasztói számára. Nyártól már elérhető lesz különleges gyümölcsös ízváltozatokban is.
Ismert csokoládémárkáik, a Snickers®, a Twix®, a Mars® és a Bounty® régóta sikeresek a magyar piacon is, újdonságaik pedig még közelebb hozzák őket fogyasztóikhoz.
A 2024-ben megújuló Sheba portfóliójuk új vizuális identitást, még jobb minőséget és több egészségügyi előnyt nyújt. Ezzel egy időben bevezették Sheba Kitten terméküket, amely kifejezetten növésben lévő kölyökmacskák számára készült, hogy támogassa az immunrendszert, az erős csontokat és a növésben lévő izmokat. A Sheba Nature’s Collection termékcsalád hozzáadott színezék és tartósítószer nélkül, gabonamentes receptekkel nyújt természetes kényeztetést a cicáknak.
Idén megújul a Pedigree szárazeledel-portfólió is, amely a megújult vizuális identitás mellett továbbfejlesztett recepttel nyújt új termékelőnyöket a vásárlók kedvenceinek.
A MARS Jégkrémek könnyed, hűsítő finomságok, a roppanós csokoládébevonat és a krémes fagylalt kombinációi, amelyeket csokoládészeleteik ihlették.
LED a sláger a DigitálisReklámnál is
A DigitálisReklám.hu Kft. különféle LED-falas és interaktív felületei a világtendenciákat követve hívják fel magukra a figyelmet a kereskedelem önmagában is sokszínű in-store felületein. A LED-falak, LED-poszterek és LED-oszlopok kiemelkedő méretükkel és magas fényerejükkel nagyon hatásos reklámhordozó eszközök, a kommunikációs kampányok elmaradhatatlan részét képezik.
Az interaktív polcrendszer egyesíti a hagyományos display kihelyezés és a modern digitális technológia adta lehetőségeket. A digitális polcél bármely displayen vagy elsődleges áruházi polci kihelyezésen elhelyezett termékekre már messziről felhívja a figyelmet. A színes, látványos, digitális mozgóképek nagyobb távolságból is jól láthatók, a display tetején elhelyezett digitális kijelző vonzza a vásárlók tekintetét. Az infrakeretes mozgásérzékelő segítségével interaktívvá válik a vásárlóval folytatott kommunikáció, a polcról leemelt termékkel kapcsolatban azonnali, új digitális kommunikáció jelenik meg a kijelzőn, ami hasznos és érdekes a vásárló számára. A kijelzőkön futó digitális tartalom távolról szerkeszthető, ellenőrizhető, időzíthető akár napszakok szerint is. Az összes kijelző – függetlenül a méretétől és elhelyezésétől – egy helyről menedzselhető.
Faster display az ArtMatchtól
Az Artmatch boltberendezéseket és bolti eladásösztönző displayket gyárt mint a régió legnagyobb ilyen profilú vállalkozása. A Faster display a Future Store-ban igazi forradalmi újítás: pop-up, így a területi képviselők 20 mp alatt tudják felállítani, sőt az FMCG-terméktrendekhez igazodva megfelel a fenntarthatósági elvárásoknak is, hiszen a nagy teherbírású polcai ellenére sem tartalmaz semmilyen műanyag csavart vagy polctartót a konstrukció.
A jogvédett termék kizárólagos gyártója az Artmatch. Több ezer féle displayt tudnak ezzel a megoldással gyártani, amelyek között számos standard megoldás is szerepel, de a legtöbbje egyedi méretben és logóval készül.
Nestlé újdonságok minden kategóriában
A KitKat csokoládé Magyarországon is a legkedveltebb csokoládészeletek közé tartozik, a márka újabb ízekkel bővítette a portfólióját. A KitKat gabonapehely ezt a kultikus ostyaízt és kakaós ízvilágot idézi meg, így egyedülálló élményt nyújtva a reggeli gabonapelyhek között.
A Nesquik® egyedi ízét minden korosztály élvezheti, számos ízben és formában. A hagyományos receptúrához képest a Nesquik® Extra Chocóból elkészített egy adag kakaóital több mint 20%-kal megnövelt kakaótartalommal rendelkezik, ami még intenzívebb ízélményt nyújt minden kakaórajongónak.
Egyre nagyobb a tudatosság az élelmiszer-pazarlás ellen. Ez az igény hívta életre a MAGGI maradékmentő alapokat, amelyek segítségével a kamrában éppen megtalálható hozzávalókból is változatos, ínycsiklandó ételek készíthetők, ezzel időt és pénzt megtakarítva.
A pár perc alatt elkészíthető termékek gyorsuló tempóban, növekvő választékkal, ráadásul egyre jobb minőségben találhatók a polcokon. Az ok egyértelmű: folyamatosan nő rájuk az igény! Ezért tartja fontosnak a cég, hogy portfólióját folyamatosan fejlessze ebben az irányban is. Így idén megújultak és új ízzel is gyarapodtak az instant leveseik.
Az új FELIX Deliciously Sliced a macskatulajdonosok legújabb kedvence. Ez a gőzben főtt, puha szeletekből álló nedves macskaeledel tökéletesen kihasználja az összetevőkben rejlő lehetőségeket, és felszabadítja a zamatos ízeket. Az eledelben található összes fehérje 90%-a állati fehérjével készült, így biztosítva a magas minőséget és tápértéket.
A szuper prémium nedves eledelek egyre növekvő kereslete miatt a Purina One portfóliója is bővült egy új, nagyobb kiszereléssel. Ez a 12 x 85 g-os kiszerelés tökéletes választás azon gazdik számára, akik számára kiemelten fontos ivartalanított kedvencük egészsége, jóléte.
Idén januárban megérkezett a Garden Gourmet termékcsalád legújabb tagja a Falafel. Ez a csicseriborsó, cukkini és vöröshagyma alapú vegán termék, már 36%-ban kevesebb csomagolóanyagot is tartalmaz az eddigi termékekhez képest.
A Nestlé egy helyen mutatta be megújult külsejű Starbucks® termékportfólióját. A Starbucks® márka Nespresso® kompatibilis kapszuláinak termékcsaládja idén januárjában a Starbucks® by Nespresso® Blonde Espresso Decaf kávékapszulákkal bővült.
Herbow-nál a Souldrops is
A Herbow palettájában megtalálhatók: mosó-, öblítő- és mosogatószerek, amelyek összetételét folyamatosan fejlesztik, így az idei megújulás jegyében még hatékonyabb és még „zöldebb” formulával fogják gyártani a termékeiket, illetve számos újdonsággal (pl. sport mosószerek, speciális tisztítószerek) is piacra fognak lépni.
A 2023-ban a magyar piac legszínesebb márkája a Souldrops és a Herbow közös forgalmazásba kezdtek. A környezetvédelem és a környezettudatosság mindkét márka legfontosabb alapértéke, így a szinergiahatásoknak köszönhetően a két cég közösen még hatékonyabban tud tevékenykedni ezen célok elérése mentén.
A Souldrops az első márka, amely a teljes termékpalettáját igazoltan hulladékból („sárga zsákos”) visszagyűjtött anyagokba csomagolja. A Herbow és Souldrops mosószerek túlnyomórészt növényi eredetű összetevőkből állnak, amelyek nem okoznak irritációt a bőrön és a környezetet is védik. Természetben lebomló alkotóelemeket tartalmaznak. Hatóanyagaik kőolajszármazék-mentesek. Vegán, PETA és Green Brands tanúsítvánnyal rendelkező termékeik fejlesztése során semmiféle állatkísérletet nem folytatnak.
Bővül a Respray a Rossmannokban
2023-ban debütált a Rossmann és a Respray innovációja, az automatával újratölthető deospray technológiája. A fenntartható termékek iránti kereslet az elmúlt években nagy mértékben nőtt, erre reagálva a FMCG-cégek egyre több újratöltő megoldással jelentkeznek különböző termékekre fókuszálva. A Respray innovációja ötvöz egy innovatív szelep- és szórófej-technológiát egy olyan saját fejlesztésű újratöltő automatával, amely a különböző funkcióknak köszönhetően lehetővé teszi a palackok vásárlói közegben való újratöltését.
Csak Európában közel kétmilliárd dezodorpalackot dobnak ki az emberek évente. Az új alumínium előállítása rendkívül energia- és költségigényes folyamat, amely óriási terhet jelent környezetünk számára. A Respray csapata úgy gondolja, hogy erre tökéletes megoldás, ha egy palackot többször is lehet használni: a környezettudatos vásárló akár öt alkalommal is újrahasználhatja a palackját, ezzel negyedére csökkentve a használatból adódó CO2-lábnyomát.
Jelenleg 3 budapesti Rossmann-üzletben érhetők el az automaták: a budaörsi Auchan Korzón, a Flórián téren és a Mammut 2-ben, a következő évek célkitűzése pedig az országos terjeszkedés és az illat- és márkakínálat bővítése.
Az Essity a fenntarthatóságra fókuszál
A fenntarthatóság nem csak a termékkínálatban, de a marketingeszközök használatában is fontos szerepet játszik a cégnél, fa- és újrahasznosított anyagú display használatával csökkentik a környezeti lábnyomukat.
A Libero prémium pelenkája a Libero Touch a 360° ProSkin technológiának köszönhetően még inkább óvja a babák bőrét. Finoman illeszkedik, rugalmas oldal- és derékgumírozása szabaddá teszi a mozgást, az intelligens nedvességjelző csík pedig jelzi a pelenkacsere idejét. A pelenka FSC-tanúsítvánnyal rendelkezik, és külső csomagolása 50%-ban megújuló forrásból származik.
A Libresse márka célja, hogy a nők önmaguk lehessenek, megkötések nélkül és főleg a V-zónát övező tabuk nélkül élhessék az életüket. A megújult csomagolások 100%-ban újrahasznosíthatóak, a betétek műanyag csomagolása 80%-ban megújuló forrásból, míg a tisztasági betétek csomagolása 100%-ban megújuló forrásból származik.
A Zewa elkötelezett a fenntarthatóság iránt, megcáfolva azt a tévhitet, hogy a fenntartható termékek drágábbak. A Zewa ECO Comfort 100%-ban újrahasznosított, vegyszerek nélkül készült, fenntartható és gazdaságos választás. A Zewa Deluxe XXL dupla lapmennyiséget kínál, így csökkentve a hulladékot és szállítási költségeket. A megújult Zewa nedves toalettpapír mostantól 2x gyorsabban feloldódik a lehúzás után, így ugyanolyan biztonságos lehúzni, mint a száraz toalettpapírt. Biológiailag lebomlik, 100%-ban növényi rostokból készül, színezék és parfümmentes, bőrgyógyászatilag tesztelt és bőrsemleges pH-értékű. Csomagolása újrahasznosítható.
Világbajnok Coca-Cola megjelenések
A Kinley Pink Berry hexa és Kinley torta display a Kinley single serve portfóliójának bemutatására szolgáló új displayfajta, kiemelve rajta az új Pink Aromatic Berry termék kommunikációját.
20 évvel ezelőtt vezették be a méltán híres Monster Greent, az eredeti, ikonikus Monstert. És most, 20 évvel később újra meghódítja a világot, méghozzá teljesen cukormentes formában. Azonos DNS, azonos íz, zéró cukor.
A Coke Always On display 2024 első országos fogyasztói promócióját emeli ki. A promócióban egy új Toyotát nyerhetnek meg a fogyasztók, az Electrolux konyhagépek és az Rewin nyeremények mellett.
A CAN MP display automata adagoló a Coca-Cola CAN multipack termékek értékesítésének növelése és a 3+1-es ajánlatuk kiemelt kommunikációja a displayen. A multipack CAN termékeket az otthoni fogyasztásra kínálják a fogyasztóknak.
2024-es év új termékbevezetéseként került a piacra a Coke Creations K-Wave, amely egy új limitált kiadás. Ez a termék a Z-generációt célozza meg a körükben híres K-pop zenei irányzaton keresztül. A termék zéró változatban érhető el, nagyon egyedi K-popos designnal.
A Spirit–Mixing LCD display a Perfect Mix display, amely az általuk forgalmazott prémium alkoholokat és azok perfect serve elkészítéséhez szükséges üdítőket egyszerre bemutató rendszere, ahol a vásárlók nemcsak megtalálhatják az ideális italkombinációkat, hanem meg is nézhetik a különböző koktélok elkészítéséről készült videókat.
A Jack&Coke display kiemeli a klasszikus Jack Daniels whiskey és Coca-Cola időtlen kombinációját. Ez a display az egyszerűség és az autentikusság jegyében kínálja a Jack&Coke élményét, kihangsúlyozva az eleganciát és az élvezetet, amelyet ez az ikonikus párosítás nyújt.
A Powerade Gyúrós display a Powerade izotóniás sportital termékcsalád láthatóságának növelése attraktív, egyedi tartós display megjelenéssel.
Cappy Limonádé termékek bemutatására egy gyümölcsstandra hajazó, egyedi displaymegoldással jelentkezett a Coca-Cola, amely külön kiemeli a Cappy limonádék gyümölcsös, frissítő jellegét és a piacon elérhető új ízvariációt.
MyPOS és RePohár automata az iqomtól
Az iqom a myPOS pénzintézet kiemelt partnereként kínál hozzáadott értékű készpénzmentes fizetési megoldásokat minden méretű vállalkozásnak.
Idén a legnagyobb újdonságuk az E-Nyugta alkalmazás. Ez az NTAK tanúsított rendszer elérhető a bankkártyaterminálon is, így egyetlen eszköz elegendő az értékesítéshez, amivel a vállalkozás nyugtázhat, számlázhat, kezelheti készletét és termékvonalkódot is olvashat. Az E-Nyugta már jelenleg is összeköthető a legtöbb pénztárgéppel, így a vállalkozók gyorsan és egyszerűen tudják a nagyvállalatokhoz hasonló, de annál lényegesen olcsóbb, a működésüket támogató, kiváló szolgálatás előnyeit használni.
Ráadásul azonnal, a vásárlás pillanatában elérhetővé válik az összeg a myPOS számlán, az év minden napján, sőt a myPOS számlavezetés és a bankkártya is havidíjmentes. A bevételhez történő azonnali hozzáférhetőség jelentősen javítja a vállalkozások likviditását, és segíti a vállalkozás költségeinek gyorsabb teljesítését, ami versenyelőnyt jelent.
Másik újdonságuk a Repoharak visszaváltását segítő rendszer, amivel a fogyasztók azonnal visszakapják a Repohár díját a Mastercard bankkártyájukra. A vendéglátóhelyek, fesztiválszervezők pedig gyorsan és zökkenőmentesen tudják kezelni a poháreladást és -visszaváltást. A pénz egyből annak a kártyájára érkezik vissza, aki a Repoharat fizette.
B2B webshop az Orbicónál
A Lavazza szemes kávék, Lipton és Whittington food service teák, Maison Routin szirupok, Jana ásványvizek, ízesített vizek és jegesteák és az ikonikus Pringles chips is része az Orbico portfóliójának.
A cég a kávézás teljes skáláján kínál termékeket a fogyasztók számára a szemes és kapszulás kávék szegmensében. A márkát a kiválóság szenvedélye hajtja, hogy minden csészét egyedi olasz kávéélménnyé varázsoljon. Mára a legismertebb kávémárkák egyikévé nőtte ki magát.
A Lipton a világ első számú, Magyarországon is az egyik legkedveltebb teamárkája. Hagyományos fekete teaként Yellow Label vagy karakteresebb bergamot ízesítéssel Earl Grey formában is forgalmazzák.
A termékek saját fejlesztésű webshopjukban online is megrendelhetők, ahol több mint 40 márka közel 2000 termékéből lehet válogatni. A food service termékek mellett tisztítószerek, szépségápolási termékek, ragasztók, valamint elektronikai termékek szerepelnek a kínálatban. A B2B webshopban változatos promóciókat és időszakos ajánlatokat biztosítanak minden kategóriában, amelyek csak online vásárlóik számára érhetők el.
Palmsped, a közúti szállítmányozó
A Palmsped Cargo 2009 Kft. legújabb projektje egy olyan rendszer kidolgozása, amely közérthetően vezeti le a fuvarozók számára, hogy mi a pontos eljárásrend, a raklapos áruk rakodása, rögzítése és szállítása során. Fuvarszervezőként vannak jelen a megbízók és a szállítók között. Úgy gondolják, a megbízó kéréseinek pontos átadása, az igények egyszerű, logikus megfogalmazása a fuvarozó felé mindennél fontosabb, hogy ezzel nagyobb árubiztonságot teremtsenek.
20 éve kizárólag közúti szállítmányozóként, nemzetközi és hazai FMCG-terméket gyártó cégek számára biztosítják a logisztikai szolgáltatást egész Európában. Legyen szó hűtést, fagyasztást igénylő termékről, jövedéki alkoholról vagy olyan szállításról, amihez csereraklap szükséges. Szállításaik 30%-át Lengyelország irányába bonyolítják.
A Palmsped Cargo 2009 Kft. azoknak a cégeknek kínálja szállítmányozási szolgáltatásait, amelyek szeretnék, hogy egy logisztikai vállalat stratégiai partnerük legyen, és az általuk képviselt értéket is sajátjuknak érezzék.
Személyzet nélküli, automata boltok a Laurellel
A Laurel a jövő helyett a jelen boltjának modern alkotóelemeit mutatta be idén a Future Store-ban. A cég széles önkiszolgálókassza-portfóliójából a díjnyertes, legújabb, kompakt LR SelfKiosk szerepelt a standon. A praktikus és elegáns eszközön a közkedvelt Laura kasszaszoftver legújabb, 16:9-es arányú, webes verziója fut, amely minden eddiginél könnyebb kezelést tesz lehetővé.
Szintén megtekinthető volt a Laurel új, önkiszolgáló mérlegcsalád, kipróbálható volt a saját kiengedő kapu, az exit gate is, amely bármilyen meglévő rendszerhez illeszthető megoldás, így a legkorszerűbb scanner segítségével teszi valóban zökkenőmentessé a kiléptetést.
A Laurel munkatársai természetesen a jövőbe is engedtek bepillantást! A vállalat több lehetséges megvalósítást vizsgálva dolgozik az automata, illetve hibrid boltok koncepcióján. A tervek szerint még idén megnyílnak az első olyan üzletek, amelyek napközben hagyományos módon, éjszaka pedig automata üzemmódban tartanak nyitva. Természetesen a Future Store standján bemutatott Laurel eszközök is mind beilleszthetők ebbe a koncepcióba.
//
Kapcsolódó cikkeink
Master Good, Nestlé Hungária, Tesco Magyarország az idei győztes sorrend
A Trade magazin idén másodszor hirdette meg a Karácsonyi tv-reklámok…
Tovább olvasom >EuroCIS 2025: „Lighting the Way to Smarter Stores!”
A visszaszámlálás elkezdődött! – Hamarosan megnyitja kapuit a kiskereskedelmi technológiák 2025-ös…
Tovább olvasom >Már itthon is elérhető Dirk Rossmann önéletrajzi írása
A klímakatasztrófával foglalkozó oköthrillerei után megjelent magyarul Dirk Rossmann, a…
Tovább olvasom >További cikkeink
Master Good, Nestlé Hungária, Tesco Magyarország az idei győztes sorrend
A Trade magazin idén másodszor hirdette meg a Karácsonyi tv-reklámok…
Tovább olvasom >Átadásra kerültek a CO-OP Star idei Ezüstfenyő és Ezüstcsillag díjai
Ahogy minden évben karácsony előtt, úgy idén is, december közepén…
Tovább olvasom >Fogyó cégszámok, tartós félmilliós határ
2024-ben a társas vállalkozások száma várhatóan 12 ezerrel csökken, miközben…
Tovább olvasom >