Ismét meghirdették az Élelmiszerlavina Önkormányzati Programját
Ismét meghirdették az Élelmiszerlavina Önkormányzati Programját: február 27-ig várják azon közhasznú szervezetek, oktatási intézmények illetve önkormányzatok jelentkezését, amelyek szeretnének részt venni a kezdeményezésben.
A Magyar Élelmiszerbank Egyesület és a Syngenta kezdeményezésének célja, hogy a pályázók a támogatás keretében felajánlott vetőmag segítségével helyi összefogással zöldségeket termeljenek, az előállított élelmiszert pedig adományként eljuttassák a környéken élő rászorulóknak – közölte a pályázat kommunikációjával foglalkozó cég az MTI-vel.
A pályázati kiírás és adatlap letölthető a www.elelmiszerbank.hu/elelmiszerlavina weboldalról, a pályázatokat az elelmiszerbank@elelmiszerbank.hu e-mail címre várják, ezen a címen további tájékoztatást is kérhetnek az érdeklődők.
A szervezők február 27-ig várják még azon közhasznú szervezetek, oktatási intézmények illetve önkormányzatok jelentkezését, akik részt szeretnének venni a programban. A pályázó feladata, hogy a termelési folyamatba munkaképes rászorulókat vonjon be, akik a projekt során szerzett gyakorlati tapasztalatukat a későbbiekben saját kertjükben is kamatoztatni tudják. Az emberi erőforrás mellett a pályázónak biztosítania kell a megművelésre alkalmas földet, a munkaeszközöket, szakmai felügyeletet és a megtermelt zöldségek szétosztását is.
A megvalósításhoz a pályázók partnerként egyéb szervezeteket is bevonhatnak, a kiírók kifejezetten preferálják azokat a pályázatokat, amelyek széles helyi összefogásra épülnek. A munkához szükséges vetőmagot a Syngenta biztosítja, amely a Magyar Élelmiszerbank Egyesületen keresztül jut el a győztesekhez.
A munka 2011-ben 14 településen, közel 38 hektár területen mintegy 200 rászoruló, közmunkás és önkéntes bevonásával zajlott. A megtermelt zöldségek 3500 rászorulóhoz jutottak el országszerte. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Júniusban lassult a termelői árak éves csökkenése Németországban
Németországban a termelői árak 1,6 százalékkal csökkentek júniusban az egy…
Tovább olvasom >Erősebb félévet zártak a vidéki szálláshelyek, mint tavaly
A turizmus 2023-ban vett lendülete továbbra is érezteti hatását. A…
Tovább olvasom >Már minden Auchan-áruházban lehet muncholni
Május elejétől már minden Auchanban az eredeti árhoz képest akár…
Tovább olvasom >