Ismét Magyarországon tartják a guppi tenyésztők Európa bajnokságát és kiállítását

Szerző: STA Dátum: 2025. 07. 28. 10:00

Ismét Magyarországon tartják a guppi akváriumi díszhal tenyésztők Európa bajnokságát és kiállítását, július 31. és augusztus 2. között Pakson rendezik meg a versenyt, tíz országból mintegy 30 tenyésztőtől 60 trió – 3 tökéletesen egyforma guppi hím – nevezésre számítanak a szervezők – közölte Pasaréti Gyula, az Akvaristák Magyarországi Egyesületének (AME) elnöke az MTI-vel.

(Fotó: Pixabay)

Pasaréti Gyula elmondta, az érdeklődők a díjazott halakat augusztus 2-án, a nyilvános programon nézhetik meg. A rendezvény a kiállított versenyhalak aukciójával zárul. A rendezvényre külföldi vendégeket is várnak, köztük a nemzetközi szövetség több vezetőjét is – tette hozzá. Az egyesület elnöke hangsúlyozta, Európában több évtizedes hagyománya van a guppitenyésztésnek, az első versenyt 1954-ben, Németországban szervezték meg. A magyar versenyguppi-tenyésztők száma az utóbbi években jelentősen emelkedett, munkájuk felkeltette a nemzetközi szakma figyelmét, ennek is köszönhetően az Akvaristák Magyarországi Egyesülete ismét megkapta az Európa Bajnokság szervezési lehetőségét. Az egyesület adatai szerint Magyarországon a díszhalas hobbinak százezres tábora van, díszhal-tenyésztéssel néhány száz vállalkozás foglalkozik.

MTI

Kapcsolódó cikkeink