Ismét lesz Csaba Expo
Csaknem százhúsz kiállító részvételével, immár 18. alkalommal rendezik meg Békéscsabán, a Csaba Expót – közölte a szervező Expo-Team Kft. vezetője szerdán.
Váradi Zoltán elmondta: a május 19. és 22. közötti általános jellegű kiállítást már hagyományosan a városi sportcsarnok 1500 négyzetméteres fedett, és tízezer négyzetméteres külső területén rendezik meg. A kiállítók száma ugyan a korábbi évek rekordnak számító több mint négyszázas részvételéről a harmadára csökkent, mégsem mondtak le a megrendezésről. Szerinte ugyanis a nehéz gazdasági helyzet ellenére a térségi kis- és középvállalkozásoknak meg kell mutatniuk magukat annak érdekében, hogy a későbbiekben megrendeléshez juthassanak.
Az idei expó szervezése során ezért nem csak magának a kiállításnak a lebonyolítására koncentráltak, hanem olyan kísérő kulturális és zenei programokra is, amelyek növelhetik a vásár látogatottságát.
A cégvezető felhívta a figyelmet arra, hogy az elmúlt években sorra megszűntek a vidéki, úgynevezett regionális vásárok, ám ők ezt már csak azért sem kívánják abbahagyni, mert a 18 éves tradíció kötelezi a szervezőket – írja a vallalkozoinegyed.hu.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Fogyasztóközpontúság a sajátmárkák növekedésének kulcsa – PLMA-csúcstalálkozó Koppenhágában
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Guinness-rekord kísérlettel és jótékonysággal indul a Csak a Mentes Őszi Fesztivál
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Átadták a 2025-ös Green Awards díjakat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >