Ismét jönnek az ökoparadicsomok a Lidl-nél
Április 25-től és május 2-től időszakos jelleggel ismét megtalálhatóak lesznek a Lidl Magyarország üzlethálózatában az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet magyar tájfajta, öko paradicsompalántái. A Lidl immáron 6. éve működik együtt a Kutatóintézettel, amelynek keretében idén a különleges Ceglédi sárga, a Faddi, a Máriapócsi koktél, illetve Tolna megyei rongyos palánták kerülnek majd a polcokra. A diszkontlánc célja, hogy az együttműködés által az egészségtudatos táplálkozás támogatása mellett hozzájáruljon a hazai tájfajták térnyeréséhez, agrárörökségünk megőrzéséhez és a fenntartható gazdálkodás népszerűsítéséhez.
A tájfajták természetes és emberi szelekció útján, hosszú idő alatt létrejött, változatos növényfajták. Az évszázadok során kiválóan alkalmazkodtak a hazai „táj” adottságaihoz, sokszínűségüknek köszönhetően kiemelkedő alkalmazkodóképességgel rendelkeznek, ezáltal ellenállóbbak is. Az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet 5 évig vizsgálta, hogy melyek az ökológiai módszerekkel legjobban termeszthető, magyar tájfajta paradicsomok. 2017-ben indította el a kutatások eredményeként legjobbnak tartott tájfajta paradicsomok népszerűsítését, melyhez két évvel később a Lidl Magyarország is csatlakozott, ezáltal is támogatva az akció országossá bővülését.
A hazai tájfajták termesztésével a mezőgazdasági sokféleség fokozásához és a biodiverzitás megóvásához is hozzájárulhatunk.
„Vállalatunk elkötelezett a hazai értékek és természeti erőforrásaink megőrzése, valamint az egészségtudatos táplálkozás előmozdítása iránt, éppen ezért nagy örömmel csatlakoztunk idén is az ÖMKi programjához. Az együttműködés keretében ezúttal is négyféle tájfajta paradicsompalántát kínálunk vásárlóinknak, amelyek április 25-től és május 2-től lesznek elérhetőek az áruházakban. Ennek köszönhetően vásárlóinkkal közösen nemcsak egészégük megőrzéséhez, hanem a hazai termelők támogatásához is hozzájárulhatunk”
– mondta Tőzsér Judit, a Lidl vállalati kommunikációs vezetője.
„A tájfajta paradicsompalánták termesztése a növényi változatosság, a szín- és ízgazdagság, és nem utolsó sorban agrárörökségünk megőrzését szolgálja. Kutatóintézetünk évek óta kiemelt figyelmet fordít rájuk. Fontos számunkra, hogy eljussanak a kiskertekbe az egészséges, ökológiai módszerekkel nevelt tájfajta paradicsompalánták. A palánták kiskereskedelmi forgalomba kerülésével a helyi termelőkre és az ökológiai gazdálkodás jelentőségére is fel szeretnénk hívni a figyelmet, hiszen a hazai biotermékek fogyasztásával nemcsak az egészségünkért, de környezetünkért és gazdaságunkért is teszünk.” – tette hozzá Dr. Drexler Dóra, az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet ügyvezetője.
A Magyarország négy tájáról származó tájfajta paradicsomok egyedi ízvilágot kínálnak és változatos formában felhasználhatóak. A Ceglédi sárga, a Faddi, valamint a Máriapócsi koktél tájfajták júliusban érnek, édes zamatúak, főként friss fogyasztásra javasoltak, kiválóak salátákhoz. A Tolna megyei rongyos tájfajta paradicsom augusztus elején érik, kellemes ízű, magas létartalmú, így elsősorban befőzésre alkalmas.
A Cegléd, Fadd, Máriapócs és Tolna tájfajta paradicsompalánták pontos elérhetőségéről bővebb információ az áruházlánc 17. heti digitális akciós újságjaiban található.
Kapcsolódó cikkeink
Megnyílik a Lidl első szerszám-mintaboltja Biatorbágyon
A Lidl üzletlánc az ezen a héten nyitja meg első…
Tovább olvasom >Új Lidl nyílt Pécsett
Áprilisban Pécsett, a Kertváros központjában nyitotta meg a Lidl 204. magyarországi…
Tovább olvasom >A Lidl Magyarország állásfoglalása a GVH által indított versenyfelügyeleti eljárással kapcsolatban
A Lidl Magyarország a Gazdasági Versenyhivatal által megindított versenyfelügyeleti eljárással…
Tovább olvasom >További cikkeink
Rekord nyereséget értek el a saját márkák az év első felében az Egyesült Államokban
Új csúcsokat értek el a sajátmárkás termékek 2024 első felében…
Tovább olvasom >Akadálymentesíti csomagolásait a Müller az Egyesült Királyságban
Minden márkás termékének csomagolásán NaviLens kódot helyez el a Müller,…
Tovább olvasom >Új termékigazgatót nevezett ki az Auchan
Július 1-től Varga László látja el az Auchan Magyarország termékigazgatói…
Tovább olvasom >