Ismét Hungarikum Fesztivál Szegeden
Minőségi magyar élelmiszerekkel, hagyományos kézműves termékekkel, a kultúra és a sport értékeivel ismerkedhetnek meg azok, akik ellátogatnak a csütörtökön kezdődő Hungarikum Fesztiválra a szegedi Széchenyi térre.
Elekes Zoltán fesztiváligazgató az MTI-nek elmondta: 2008-ban azzal a szándékkal hívták életre az azóta Kiváló fesztivál minősítést elnyert rendezvényt, hogy „bemutassuk, milyen történelmi hagyományai, értékei vannak a magyarságnak, amelyekre mindannyian büszkék lehetünk”.
A fesztivál közel száz kiállítója között lesz több borászat, pálinkaház, minőségi hentesárut, mézet, tartósítószer és adalékanyagok hozzáadása nélkül készített szörpöket és lekvárokat kínáló termelő. Nem maradhatnak ki a hagyományos magyar édességek sem, így a vendégek kóstolhatnak mézes- vagy kürtöskalácsot és rétest is, de vásárolhatnak szegedi fűszerpaprikát, gyógynövényeket vagy akár vörös- és fehérbordzsemet is.
Az ehető és iható hungarikumok mellett a Széchenyi tér platánfái alatt az érdeklődők megismerhetik a csipkeverők, szövők, fafaragók, csuhéfonók, bőrművesek, tojásfestők, citerakészítő, papucsos munkáját. A kiállítók között lesznek könyvkiadók és bábkészítők is.
A Tisza-parti város főterén kulturális hungarikumokkal is találkozhatnak a vendégek: a színpadról Dankó Pista nótái, népdalok és citeramuzsika szól, operett-összeállítás, solymász- és magyarkutyafajta-bemutató szórakoztatja majd a több tízezer látogatót.
Az olimpia miatt idén a sport is helyet kap a programok között: a vendégek óriáskivetítő előtt szurkolhatnak a magyar csapat tagjainak, késő délutánonként pódiumbeszélgetéseket tartanak, hétfő este pedig a szegedi olimpikonokat – mások között Vajda Attilát és Douchev-Janics Natasát – köszöntik a téren. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Történelmi utazás a magyar bor nyomában – Egerben folytatódik a Rubicon és az MKIK előadássorozata
Május 15-én Egerben folytatódik a Rubicon Intézet és a Magyar…
Tovább olvasom >Gulyáságyúval és tacskófutammal indul a food truck szezon
Több száz éves „food truckok” érkeznek a Kincsem Parkba –…
Tovább olvasom >Május 13-án startol a 44. Országos Borverseny – Dr. Nagy István agrárminiszter fővédnöksége mellett nyitják meg a rangos eseményt
A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) 2025. május 13-án rendezi meg…
Tovább olvasom >