Ismét a Coca-Cola nyerte az „Év displaye” címet

Szerző: Kátai Ildikó Dátum: 2020. 11. 12. 11:23

A Trade Marketing Klub évzáró ülésén a dizájn szerepét taglaló három szakmai előadást követően a POPAI Awards POP verseny ünnepélyes díjátadójára került sor.

A szervezők hibrid eseménnyel készültek, de a szigorító intézkedések miatt végül online tatották meg a Trade Marketing Klub Design=Shopper loyalty címmer címmel meghírdetett eseményt, amely egyben a 11. magyar POPAI Awards ünnepélyes díjkiosztó eseménye is.

Szín, forma, hangulat

Dizájn Wanzl

Közel hetvenen vettek részt a Trade Marketing Klub és a POPAI közös online rendezvényén november 12-én. A gyülekező időben a bekapcsolódó résztvevők őszinte örömmel üdvözölték egymást. Hermann Zsuzsanna, a Klub egyik alapítója köszöntötte a virtuális egybegyűlteket és Csiby Ágnes, a POPAI elnöke mutatta be az előadókat.

Az online találkozó előnye, hogy bár csak képernyőn, de maszk nélküli arcokat, valódi mosolyokat láthatunk – jegyezte meg Török Bálint, a Wanzl üzletág vezetője, aki az első előadást tartotta. Prezentációjában kitért a nemzetközi és a hazai trendekre, amelyeknek egyik közös vonása a friss fókusz és az eladás növelése. A sok képpel illusztrált anyagban a Wanzl által tervezett és megvalósított francia, olasz, spanyol, német üzletek mellett magyar boltok átalakításán keresztül is bemutatásra került, hogyan lesz a trendekből látható és láttató eladótér.

Érintésmentes információ

Csicsai Gábor, a Mangrove Kft. vezető tervezője, formatervező, belső építész csapatával a fejlesztésekre helyezi a hangsúlyt a COVID időszakban. Úgy véli, hogy a látványos, futurisztikus, új trendek, kalickás, búrás étterem tervek inkább a dizájn szakmának és a médiának szólnak, valós bevezetésük nem történik meg. Sokkal inkább vonza a fogyasztókat az, ami a vágyott és most elérhetetlen régi normális. Arra számítanak, hogy a pandémia előtt jelenlevő igények, fenntarthatóság, környezetvédelem, digitalizáció fog tavasztól újra előtérbe kerülni, kiegészülve a tisztaság, érintésmentesség fókusszal, amiben a digitális megoldások jelenthetnek előrelépést.  Az online és a hagyományos üzletek fúziójára számítanak, letisztult, rendezett formában.

Design Artconcept

Forgalom generálás, impulz zónák

Banu László, az Artconcept Design Kft. vezetője a kilencvenes évektől foglalkozik kereskedelmi és HORECA terek kialakításával. A dizájn szempontok mellett fontosnak tartja, hogy már a tervezés, áttervezés során hangsúlyozzák a forgalomnövelő lehetőségeket, eszközöket. A látvány mellett az elérhetőség, körbejárhatóság, impulzivitás lehetőségeit találják meg a terekben. Az is fontos számukra, hogy a vevők jól érezzék magukat, megszeressék a kialakított tereket és szívesen visszajárjanak oda. Példáiban nagy átalakításokat mutatott be, amikor tervezésük nyomán újjászülettek a jellegtelen helyiségek és hangulatos, progresszív, otthonos bolt, kávézó vagy éppen irodai kantin válik belőlük.

Az előadásokról bővebben a Trade magazin oldalain jelenik meg cikkünk.

Többen tripláztak és dupláztak az idei POPAI Awards-on

Kátai Ildikó, a TMK egyik alapítója, a POPAI főtitkára hirdette ki az idei, immár 11. magyar POPAI Awards POP verseny helyezettjeit. A pályamunkákat Tapolcán a Business Days konferencia 4 napján láthatták kiállítva az érdeklődők. Idén 66-an zsűrizték a nevezéseket. A díjazott POP eszközöket képen tekinthették meg a résztvevők és egy összefoglaló rövid videó is felidézte a kiállítás hangulatát. A Coca-Cola az ideivel POPAI Awards trófeákmár harmadszor viszi el a legmagasabb pontszámmal kiemelkedő nevezésnek járó Év displaye címet. Nevezőként a Coca-Cola és a Dion egyaránt 3, a POS Services 2 trófeát nyert el. A Mondelez nevezőként és megrendelőként is 1-1 díjazásban részesült, a Nestlé pedig megrendelőkét kapott 2 trófeát. Minden résztvevőnek és díjazottnak gratulálunk!

A helyezettek listája:  POPAI Awards Magyarország 2020

„Kis méretű” kategória

  1. Fuzetea display – Coca-Cola HBC Magyarország Kft.
  2. Félix mozgásérzékelő, nyávogó polczászló – POS Services Kft. – Nestlé Hungária Kft.

„Tartós” kategória

  1. Vénusz fűszerolaj display – Dion Hungary Kft. – Bunge Zrt.
  2. WEBER NEON display – Artmatch Hungária Kft.
  3. Maggi display – Dion Hungary Kft. – Nestlé Hungária Kft.

„Nem tartós” kategória

  1. Illatfújó óriás Axe deo spray – dunnhumby Hungary Kft – Unilever Magyarország Kft.
  2. Tchibo Cafissimo display – Dion Hungary Kft. – TCHIBO Budapest Kft.
  3. Gadget tartós Oreo Thins ajándék totem – POS Services Kft – Mondelez Hungária Kft.

„Nem tartós installáció” kategória

  1. Év Displaye és I. helyezett OLNB E3 szett – Coca-Cola HBC Magyarország Kft.
  2. Monster truck – Coca-Cola HBC Magyarország Kft.
  3. Valentin napi szív 3D korona – Mondelez Hungária Kft. – Total Marketing Support

 

Kapcsolódó cikkeink