Iskolakezdés és fogyasztóvédelem – tudatosan vásároljunk tanszert is!
Az iskolakezdés közeledtével nemcsak a tanulók és szüleik készülnek fel az új tanévre, hanem a fogyasztóvédelem is kiemelt figyelmet fordít az elérhető tanszerek ellenőrzésére – hívta fel a figyelmet hétfői közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
A tanévkezdéshez kapcsolódó bevásárlások során a kormány kiemelt célja, hogy biztosítsa a magyar családok és gyermekek védelmét, valamint garantálja anyagi és fizikai biztonságukat – hangsúlyozta a minisztérium.
Az NGM szakmai irányítása alatt álló, fogyasztóvédelmi és piacfelügyeleti hatósági hatáskörben eljáró kormányhivatalok minden esetben eljárnak, ha jogszabálysértés gyanúja merül fel, legyen szó megtévesztő kereskedelmi gyakorlatról, vagy termékbiztonsági szempontból nem megfelelő termék forgalmazásáról.
A fogyasztóvédelemért felelős minisztérium akkreditált Élelmiszer és Vegyipari Laboratóriuma a korábbi években a tanévkezdéssel összefüggésben számos terméket vizsgált, többek között színes ceruzákat, vízfestékeket, gyurmákat, színes papírokat, temperákat, krepp papírokat és fűzőlapokat. A vizsgálatok a termékek esetleges fém – réz -, illetve mérgező nehézfém – ólom, kadmium – tartalmára terjedtek ki, hiszen ezek súlyos egészségkárosodást okozhatnak – sorolták a közleményben.
A vizsgálatok során a laboratórium nem talált mérgező anyagokat állapította meg az NGM.
Hozzátették: a műanyag neszesszerek és tolltartók azonban kevésbé szerepeltek jól a korábbi években, a PVC alapanyagú termékek több, mint 60 százaléka volt tiltott ftalát tartalmú. A vizsgálat annak ellenőrzésére terjedt ki, hogy az adott termékek tartalmazzák-e a három egészségre káros lágyítószer, a benzil-butil-ftalát, dibutil-ftalát vagy a di-2 etilhexil-ftalát valamelyikét a meghatározott határérték felett. Ezekben az esetekben a hatóság kivonta a termékeket a forgalomból. Azon termékek használata, amelyek nagy koncentrációban tartalmazzák a vizsgált lágyítószereket, súlyos kockázatot jelenthetnek a gyermekek egészségére, ezért a lágy műanyagból, PVC-ből készülő tolltartók kerülése javasolt – hangsúlyozta az NGM.
A tudatos fogyasztói magatartásnak kulcsszerepe van a tanszerek kiválasztásakor is. Érdemes előre tájékozódni az üzletek kínálatáról, a termékek minőségéről és árairól – javasolta a minisztérium.
Hozzátették: ebben az árösszehasonlító oldalak, valamint az egyes kereskedelmi egységek reklámújságjai is hasznos segítséget jelenthetnek. Nem mindig a legolcsóbb ajánlat a legjobb választás, hiszen az alacsony ár gyakran silány minőséggel párosul, ami később kellemetlenségeket okozhat.
Amennyiben a vásárlás során, vagy azt követően bármilyen fogyasztói problémánk merülne fel, azonnal jelezzék azt az eladónak, illetve kérjék jegyzőkönyv felvételét – szólított fel a szaktárca. Ha nem sikerül egyezségre jutni a kereskedővel, panaszunk intézése érdekében békéltető testülethez lehet fordulni, míg jogszabálysértés, például megtévesztő reklám vagy árfeltüntetés esetén pedig a fogyasztóvédelmi hatósági hatáskörben eljáró kormányhivatalhoz.
A Nemzetgazdasági Minisztérium elkötelezett a magyar családok és gyermekek védelme iránt, valamint a fogyasztói tudatosság növelése mellett. Ezt szolgálva az iskolakezdéssel kapcsolatos további hasznos tippek és tanácsok a Fogyasztóvédelem közösségi médiában elérhető felületén lesznek elérhetők – ajánlotta az NGM.
Kapcsolódó cikkeink
NGM: a kormány kiemelt figyelmet fordít a tejek és tejtermékek árának alakulására
A kormány kiemelt figyelmet fordít a tejek és tejtermékek árának…
Tovább olvasom >NGM: erősödik a lakossági bizalom, 2024-ben rekordévet zárt a hazai turizmus
2024 rekordév a turizmusban: tavaly 6 százalékkal, 44,2 millióra nőtt…
Tovább olvasom >NGM: hatalmas az érdeklődés az új cafeteria-elem iránt
Hatalmas az érdeklődés a január 1-től igényelhető lakhatási támogatás iránt…
Tovább olvasom >További cikkeink
Nyílt Marketing Fórum a Magyar Termék Védjegyhasználatról – már lehet regisztrálni!
Idén február 20-án kerül megrendezésre a Magyar Termék Marketing Fórum,…
Tovább olvasom >Nagy Márton: itt a fordulat, a magyar gazdaság 2025-ben nagyobb növekedési pályára vált
A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 2024 utolsó negyedévében az…
Tovább olvasom >A tojás ára tovább emelkedik: a ketreces tartás kivezetése drágítja a piacot
A magyarországi tojásárak január végére átlépték a száz forintos lélektani…
Tovább olvasom >