Irodalmi borkalandozás a Várkert Irodalom sorozatban
Aposztróf néven folytatódik a Várkert Irodalom beszélgetős, felolvasószínházzal szerkesztett sorozata, amelynek szeptember 24-ei szezonnyitó alkalmán az őszi, szüreti időszak és a bor kerül a fókuszba.
A szervezők MTI-hez eljuttatott közleményükben felidézték: a sorozat alkalmain immár három éve hónapról hónapra egy-egy téma mentén ülteti le vendégeit és több száz fős közönségét Juhász Anna irodalmár.
A tájékoztatás szerint szeptember 24-én Kolovratnik Krisztián, Rudolf Péter és Tasnádi Bence színművészek, Debreczeni Mónika, a Vylyan pincészet birtokigazgatója, valamint Horváth Csaba irodalomtörténész lesz a Várkert Bazár vendége.
Az est témájára térve arra hívták fel a figyelmet, hogy a magyar bor hungarikum, a magyar kulturális hagyomány fontos része. „Emellett ott volt Petőfi, Krúdy és Gárdonyi asztalán, megjelenik Vörösmarty Mihály és Schäffer Erzsébet írásaiban is”, a bordalok pedig a többi között Dragomán György, Szabó T. Anna, Háy János szövegeiben.
Karinthy Frigyes, Hamvas Béla, Márai Sándor, Pilinszky János és Ady Endre mind szerették a bort – inni, és írni is róla – tették hozzá a szervezők. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Bor ellen kampányol, miközben a borágazatot képviseli? Wáberer György kihívása botrányt kavart
Jelentős felháborodást váltott ki a hazai borászok körében Wáberer György…
Tovább olvasom >Tavaly 1,7 millió hektoliter bort fogyasztottak Magyarországon
Tavaly összesen 1,7 millió hektoliter, átlagosan fejenként 17,1 liter bort…
Tovább olvasom >Nébih: megnyugtató eredményt hozott a tokaji borvidéken lévő borkimérő egységek vizsgálata
Néhány szabálytalanság – mint például a termékkísérő dokumentum hiányos vezetése,…
Tovább olvasom >További cikkeink
III. Employer Branding Konferencia: A jövő már jelen?
2025. június 3-án a Pasaréti Közösségi Ház adott otthont a…
Tovább olvasom >Idén is gazdára várnak a Green Pledge védjegyek!
Újra várja a pályázatokat a Green Pledge – a kezdeményezés immár harmadik…
Tovább olvasom >Bemutatkozott a magyar méz és a mangalica Oszakában
Tovább kell erősíteni az olyan prémium mezőgazdasági termékek jelenlétét a…
Tovább olvasom >