Irány Románia!
Marosfi Györgyné, az Univer Product Zrt. értékesítési és marketing vezérigazgató-helyettese, előadásában reagálva az előző prezentációban bemutatott multibrandkampány sikerére, a magyar gyártók további összefogását ösztönözte.Köszönetét fejezte ki a hazai kereskedőláncoknak is, ahol a Magyar Termék Kht. által szervezett akciók sikerrel zajlanak.
A konferencia résztvevői megismerkedhettek az Univer romániai piacnyitásának kezdeti nehézségeivel, valamint az utóbbi években elért eredményekkel.
A négyfős családi vállalkozást, amely az Univer termékeket nyolc évig forgalmazta a határon túl, a cég 2000-ben saját vállalkozásra cserélte. Mára a gyártási és kereskedelmi területen több mint 60-an dolgoznak a cégnél. Az évek során átalakult a szortiment, mivel Románia nyugati részén a magyar ízlésvilághoz hasonló termékek fogynak, míg a keleti területekre új termékeket, a görög és közel-keleti ízekre jobban hasonlító majonézt, mustárt fejlesztett ki a cég. Több, Romániában működő kereskedelmi lánc számára saját márkás termékeket is gyártanak. Legnagyobb helyi partnerük a Metro, amelynek kérésére csomagolási területen is számos innovációval kellett előrukkolniuk.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Debrecenben ismét megrendezik a Farmer-Expót
Harmincnegyedik alkalommal rendezik meg az idén augusztus 28-30. között Debrecenben…
Tovább olvasom >A STRAND Fesztivál K&H Balaton Nagyszínpadán hazai- és világsztárok váltják egymást
Idén nyáron Zamárdi ismét megtelik zenével, színekkel és pezsgő hangulattal. A STRAND…
Tovább olvasom >Megvannak a Fenntarthatóság szimbóluma idei díjazottjai
A Trade magazin hatodszor hirdette meg a Fenntarthatóság szimbóluma pályázatot. A…
Tovább olvasom >