Iráni nagykövet: Ukrajna helyett Magyarország szállíthatna mezőgazdasági termékeket Iránba
Az ukrajnai fejlemények miatt elmaradó mezőgazdasági szállításokat Iránba Magyarország pótolhatná – mondta Irán budapesti nagykövete Debrecenben.
Morshedzadeh Mohammad Reza a kamarai vezetőkkel és helyi üzletemberekkel folytatott találkozója után az MTI érdeklődésére kifejtette: az ukrajnai zavargások miatt jelentős kukorica- mezőgazdasági gép és alkatrész-szállítmányok nem indultak el Iránba. Ezeket a szállításokat Magyarország tudná pótolni – jelezte a diplomata.
Miklóssy Ferenc, a Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, az országos kamara alelnöke hozzátette: Magyarország érdekelt az Iránnal szembeni embargó további enyhítésében és ösztönzi a magyar-iráni gazdasági együttműködést.
Emlékeztetett rá, hogy az 1980-as években Magyarország 4-5. külkereskedelmi partnere volt Irán, lényegesen megelőzve a szomszédos országokat. Most fordított a helyzet: valamennyi szomszédos országnak jelentősebb a kapcsolata Iránnal, mint Magyarországnak – tette hozzá.
Irán nagykövete ezzel összefüggésben az MTI tudósítójának elmondta: az 1980-as években 500 millió dolláros volt a kereskedelmi forgalom a két ország között, most ez 30-40 millió dollár. Szerinte jó esély van rá, hogy ezt a korábbi nagyságrendre növeljük. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Provident: magyarok egyre nagyobb részének kihívás kijönni a jövedelméből
A magyarok egyre nagyobb részének kihívás kijönni a jövedelméből, a…
Tovább olvasom >GKI Elemzés: Mesterséges intelligencia a munkahelyeken: kik használják az AI-t?
Mesterséges intelligencia a munkahelyeken: kik használják az AI-t? A GKI…
Tovább olvasom >Továbbra is stabil a hazai munkaerőpiac
Továbbra is stabil a hazai munkaerőpiac, a foglalkoztatottak száma évek…
Tovább olvasom >