Ipsos: a munkavállalók fele elégedett munkakörülményeivel
Világszerte a munkavállalók 47 százaléka tartja biztonságosnak és egészségesnek munkahelyi környezetét, 27 százalék véleménye éppen ennek az ellenkezője, míg 26 százalék értékelése a két szélső álláspont között helyezkedik el. A magyarok az átlagnál kedvezőtlenebb minősítést adtak a kérdésre – derül ki a világ 24 országában végzett Ipsos felmérésből.
Leginkább az amerikaiak és a kanadaiak érzik úgy, hogy munkahelyük biztonságos (64 illetve 60 százalékuk). A magyar dolgozók megosztottak ebben a kérdésben: 39 százalékuk szerint munkahelyük egészséges és biztonságos környezet, ugyanakkor 42 százalék negatívan vélekedik.
A munkakörülmények értékelését illetően a magyar munkavállalók a középmezőny végén állnak, ennél is kedvezőtlenebb minősítést adtak a japánok, a spanyolok, az argentinok, a franciák, a lengyelek és a mexikóiak. Ezekben az országokban 32-36 százalék tartotta egészségesnek és biztonságosnak a munkahelyi körülményeket.
Magyarországon a magasabb iskolázottságúak, a saját céggel rendelkezők, valamint a döntéshozók az átlagosnál pozitívabban nyilatkoztak munkahelyi körülményeikről.
Az amerikai és a kanadai munkavállalókon kívül még az indiaiak (57 százalék), az ausztrálok (56 százalék), az indonézek, a britek és a dél-afrikaiak (55 százalék) voltak az átlagnál elégedettebbek.
A legkritikusabbak Argentína (44 százalék), Mexikó (43 százalék), Magyarország (42 százalék), Spanyolország (38 százalék), Oroszország (36 százalék), Lengyelország (35 százalék) és Franciaország (32 százalék) munkavállalói voltak.
Az országokat együttesen nézve leginkább elégedettek a munkahelyi környezetükkel, a magas jövedelemmel rendelkezők, az iskolázottak és az 50 év felettiek. A legkevésbé elégedettnek a szerényebb anyagi jövedelműek és az alacsonyabban iskolázottak. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Az EU-Mercosur megállapodás ellen tiltakozó gazdák akadályozzák több autópálya forgalmát Belgiumban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Innovatív magkezelési megoldást fejlesztenek a Szegedi Tudományegyetemen
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Több ezer gazda tüntetett Varsóban a Mercosur-megállapodás ellen
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
