Ipsos – a feltörekvő országok jobban bíznak a gazdasági fellendülésben, mint fejlettebb társaik
A feltörekvő országok lakosai sokkal bizakodóbbak a gazdasági kibontakozást illetően, mint a fejlettebb államok polgárai – derül ki az Ipsos közvélemény-kutató intézet felméréséből, mely a január 26-30. között Davosban tartandó világgazdasági fórumra készült.
Az összeállítás szerint a brazilok bíznak a legjobban abban, hogy gazdaságuk fél év múlva jobb állapotban lesz, mint most: a megkérdezettek 78 százaléka véli így. Ugyanez az arány mindössze 4 százalék Franciaországban – a legalacsonyabb a felmért 24 országban.
Magyarország is a sereghajtók között van Japánnal és Nagy-Britanniával egyetemben. Brazília mögött a második helyen India áll, 61 százalékkal, majd Szaúd-Arábia és Kína következik, 47 és 44 százalékkal. Európában pillanatnyilag Németország a legoptimistább, itt a megkérdezettek 27 százaléka bízik abban, hogy a gazdaság tovább erősödik a következő fél évben.
Az egyes országcsoportok szerint Latin-Amerika a legderűlátóbb 52 százalékkal, a következő 50 százalékkal a Brazília, Oroszország, India, Kína alkotta BRIC csoport, 32 százalék az optimisták aránya a Közel-Keleten és Afrikában, Európa 16 százalékkal a sor végén kullog – közli a ProfitLine.hu.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Júniusban lassult a termelői árak éves csökkenése Németországban
Németországban a termelői árak 1,6 százalékkal csökkentek júniusban az egy…
Tovább olvasom >Ügyfélszolgálati központot nyitott a Fressnapf-csoport Pécsen
Ügyfélszolgálati központot nyitott Pécsen a hobbiállat-eledelek és -felszerelések forgalmazásával foglalkozó…
Tovább olvasom >A DHL duplájára növelt, bioüzemanyaggal hajtott kamionflottával érkezett a Hungaroringre, a Forma 1®-es hétvégére
A DHL és a Forma-1® már Mogyoródon van, a július…
Tovább olvasom >