Ipartestületek szövetsége: a szolgáltatók fel tudtak készülni a nyitásra
A szolgáltatók, fodrászatok, kozmetikák fel tudtak készülni az üzletek újranyitására, a távolságtartást elsősorban időpontfoglalással oldják meg, amivel elkerülik az esetleges torlódást – mondta Németh László, az Ipartestületek Országos Szövetsége (Iposz) elnöke az MTI-nek csütörtökön.
A szövetség információi szerint a döntően egyéni vállalkozóként dolgozó szolgáltatók rendben meg tudtak nyitni a járványhelyzet miatti egyhónapos zárvatartás után, igaz, volt, ahol szerda helyett csak csütörtökön.
Hozzátette: az üzleteknek fel kell tüntetniük, hogy hányan tartózkodhatnak egyszerre a helyiségben, és be kell tartani a maszkviselésre vonatkozó szabályt is, valamint a fertőtlenítést a korábbi előírásoknak megfelelően.
Rengeteg vendég jelentkezett be szinte azonnal a szolgáltatókhoz, akik már nagyon várták a nyitást, az ünnepek alatt takarítással készültek – mondta az Iposz elnöke. Hozzátette: mivel többségében nem nagy üzletekről van szó, a vállalkozók pontosan ismerik a kuncsaftjaikat, tudják, hogy egy-egy emberre mennyi időt kell szánni, és eszerint ütemezik a munkát, így elkerülhető a torlódás – mondta.
Németh László szerint jól működik az új szabályok szerint kialakított nyitvatartási rendszer. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
IPOSZ: a családi mikro- és kisvállalkozások nélkül nincs erős magyar gazdaság
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Új PENNY üzlet nyílt a XV. kerületben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Az IPOSZ az ipartestületek megerősítésével támogatja a mikrovállalkozásokat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Továbbra is száguldanak az élelmiszeripari árak
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Újabb drágulási hullám jöhet az élelmiszerárakban az EPR-díjak miatt
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >KSH: augusztusban 557 millió euró volt a termék-külkereskedelmi többlet, a behozatalé 4,1 százalékkal maradt el az előző év azonos időszakától
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >