Interra® Farm: intenzív gazdálkodás a környezet megóvásával
A fenntartható, intenzív mezőgazdaság gyakorlatáról tartott szakmai napot a Syngenta az európai Interra® Farm Hálózat magyar állomásán, a dióskáli Plótár-családi gazdaságban. A bemutatókon a szakértők azokra a helyes gyakorlatokra, fenntartható megoldásokra hívták fel a figyelmet, amelyek megelőzik a vizek szennyeződését, a talajok pusztulását, illetve megőrzik a biológiai sokszínűséget az agrártájban.
A Syngenta az elmúlt évben világszerte mintegy 150 fórumot szervezett gazdálkodók, kereskedők, beszállítók, az élelmiszerlánc szereplői, kutatók, civil szervezetek, kormányzat, hatóságok bevonásával, ahol azt mérték fel, mit vár el a társadalom a mezőgazdaságtól, milyen területre kell összpontosítaniuk fenntarthatósági tevékenységüket. A széleskörű konzultációs folyamat eredményeként az agrárvállalat 2019 áprilisában jelentette be innovációs tevékenységének felgyorsítását, melynek keretében három területre fókuszál. A termékfejlesztés során a független szakértők által meghatározott fenntarthatósági elvek mentén a társadalmi elvárások figyelembevételére még nagyobb hangsúlyt helyeznek. A vállalat együtt dolgozik a partnereivel azon, hogy tovább csökkentse a környezeti terhelést, hozzájáruljon a talaj minőségének megőrzéséhez, mérsékelje az eróziót. Mindezt úgy, hogy a termelési hatékonyságot megtartsa, növelje. Ezen kívül új, fenntartható megoldásokat fejleszt termelőkkel, kutatókkal és környezetvédelmi szervezetekkel együttműködve.
A Syngenta már eddig is kiemelten kezelte a fenntarthatóság témakörét. Ennek szellemében hozta létre Interra® Farm Hálózatát is, melynek hazai helyszínén, Dióskálon valós gazdálkodási körülmények között vizsgálják a szakemberek a környezetért vállalt felelősség mellett megvalósítható termesztéstechnológiákat.
„A kísérleti területeken intenzív, jövedelmező gazdálkodás mellett a környezet, talaj és vízbázisok megóvására irányuló megoldásokat kutatjuk 2003-tól a Magyar Tudományos Akadémiával együttműködésben”, mondta Pecze Rozália, a Syngenta fenntarthatósági menedzsere az Európai Fenntartható Fejlődés Hete keretében szervezett bemutatón.
A magyar Interra® Farm a Kis-Balaton vízgyűjtő területén, a Plotár-család gazdaságában található. Plótár Istvánék mintegy 700 hektáron gazdálkodnak. A családi gazdaságban nagyrészt barna erdőtalajon klasszikus szántóföldi kultúrákkal – kukoricával, őszi búzával, őszi és tavaszi árpával, napraforgóval, őszi káposztarepcével – foglalkoznak. Gyümölcsösükben alma és szőlő terem. A szántóföldi gazdálkodás mellett juhokat és szarvasmarhákat is tartanak. A farm lehetőséget biztosít a legújabb innovatív, precíziós technológiák vizsgálatára és digitális megoldások tesztelésére.
„A gazdaságban bevezetett forgatás nélküli művelésmód javítja a talaj szerkezetét és a talajéletet, stabilizálja a terméshozamot, melyet mérési adataink is alátámasztanak. Ez a fajta gazdálkodás kedvezően hat a talaj nedvességének megtartására, csökkenti a víz elfolyását és az eróziót. Emellett fontos eredményeket értünk el a biodiverzitás növelése területén: háromszor nagyobb tömegben található a földigiliszta a hagyományos műveléshez hasonlítva, madárfajokat tekintve hatszor több egyed és kétszer több faj táplálkozik a talajkímélő művelésben. A talajveszteség is a tizedére csökkent; a csapadék a talajba szivárgott és nem folyt el a területről”, ismertette Pecze Rozália a program eredményeit.
Az előadásokon elhangzott: a becslések szerint a mintegy a 4 millió hektáros összgazdálkodási területből csaknem1 millió hektáron használnak részben talajkímélő megoldásokat. A cél az, hogy egyre- több gazdálkodó ismerje fel a természeti erőforrások – mint a talaj és az ivóvízkészlet – védelmének fontosságát, ugyanakkor használják fel a gazdálkodás javára is a környezetkímélő megoldásokat.
Plótár István, a családi gazdaság tulajdonosa a saját tapasztalatairól szólva elmondta: a forgatás nélküli talajműveléssel javult a talaj vízbefogadó és vízmegtartó képessége. Ez nagyon fontos, hiszen kevesebb, ám sokkal kiszámíthatatlanabb csapadékmennyiség hullik a térségben. Emellett a termésmennyiségek növekedése mellett is mintegy 15 százalékkal csökkentek az költségeik, így a vállalkozás fejlesztésére is sokkal több lehetőségük nyílik.
A magyar mezőgazdaságban a lejtős területeken általános tapasztalható nagy probléma a csapadék okozta talajerózió. A földterület mintegy 40 százaléka érintett eróziós kockázattal. A heves, nagy intenzitású esők ezt a jelenséget fokozzák. A Dióskál közelében található szentgyörgyvári kísérleti eróziós állomáson a Syngenta és a Magyar Tudományos Akadémia szakemberei 15 éve folytatnak méréseket a hagyományos szántásos és a forgatás nélküli talajművelésre vonatkozóan. A kísérlet eredményei szerint a talajkímélő művelésmód kedvezően hat a talaj nedvességének növelésére és megtartására, jelentősen csökkentve a víz elfolyását a talajfelszínen és a talajpusztulás kockázatát.
A bemutatón elhangzott: a gazdálkodók felelős növényvédő szer használattal is sokat tehetnek a környezet megóvása érdekében. Nagy kockázatot jelentenek a pontszerű, azaz kisebb területen keletkező szennyezések, amelyek belekerülhetnek a terület vízgyűjtő rendszerébe, felszíni vizeibe és a talajvízbe. Ezt csökkenthetik, ha permetező gépeik külső-belső tisztítását olyan helyes és módon végzik, hogy utána a mosóvizet biztonságosan össze lehessen gyűjteni. Dióskálon ezt speciális ülepítőberendezéssel oldják meg. Az úgynevezett RemDry rendszerből a napfény és a szélenergia felhasználásával a víz elpárolog, a növényvédőszer-maradék pedig leülepszik a berendezés tartályában, ami egyszerűen eltávolítható, majd veszélyes hulladékként megsemmisítésre kerül.
A permetezéstechnika, a helyes szórófej-választás és a permet-elsodródás minimalizása fontos eleme a Syngenta programjának. Így megelőzhető, hogy a permet a célzott növények mellett esetlegesen azok környezetébe is kijusson.
Ezek a helyes gazdálkodási gyakorlatok fenntartják a jövedelmező gazdálkodást és megkímélik a természeti és környezeti értékeket, amelyekkel a gazdálkodók a társadalom elvárásait is teljesítik.
A fenntarthatósági napon részt vett a vállalattal nemrégiben együttműködési megállapodást kötött szekszárdi AM Dunántúli Agrárszakképző Központ, Csapó Dániel Mezőgazdasági Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium több mint negyven tanulója is. A középiskola főigazgatója, Simonné Szerdai Zsuzsanna hangsúlyozta: az intézmény kiemelt feladatának tekinti, hogy a tanulók tényleges gazdálkodási körülmények között is megismerjék a legkorszerűbb művelési módokat. Ezért a saját gazdaság mellett nagyon fontos, hogy partnerük modern technológiáiba is betekintést nyerhettek ezen a napon.
„Nagyon fontos törekvésünk, hogy az intézményünk diákjai, akik reményeink szerint a mezőgazdaságra, mint leendő pályájukra tekintenek, tisztában legyenek a környezetet is szem előtt tartó, azt megóvó modern agrárgazdálkodási technológiákkal és ezeket későbbi munkahelyükön is alkalmazzák”, tette hozzá Simonné Szerdai Zsuzsanna.
Kapcsolódó cikkeink
Az európaiak évente 812,6 millió darab gyermekruházatot dobnak ki
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >K&H fenntarthatósági index: a jó szándék megmaradt, de eltűnőben a mérhetőség
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Fenntartható, emberközpontú, élményalapú
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Poharak utazáshoz, vitorlázáshoz – A nap képe
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Az a bizonyos 3,2 milliós hal – A nap videója
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A nap mondása
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
