Insura.hu: a külföldre induló síelők naponta átlagosan 930 forintért kötöttek síbiztosítást az idei szezon első felében
Az idei síszezon első felében a külföldre induló síelők naponta átlagosan 930 forintért kötöttek síbiztosítást, ez az összeg 10 százalékkal magasabb a tavalyi hasonló értéknél – közölte saját adatai alapján az Insura.hu pénteken az MTI-vel.
A közlemény idézte Kozma Gábort, az Insura.hu vezérigazgatóját, aki elmondta, a vártnál kissé gyorsabban emelkedtek ugyan a síbiztosítások díjai, ám a napi ezer forint alatti érték továbbra is igen méltányos díj a sípályán felmerülő kockázatok fedezetéért.
A szakember hozzátette, hogy
különböző piaci becslések 80-90 százalék közé teszik azok arányát, akik síelés előtt megfelelő utasbiztosítást is kötnek.
Ráadásul nyitottak a magasabb biztosítási fedezetet, illetve szélesebb körű védelmet kínáló síbiztosításokra: 32 százaléknyian prémium, 64 százaléknyian optimális kategóriába tartozó csomagot választottak, és csupán 4 százalék döntött az alapszintű kategória mellett.
Az alapszintű síbiztosítások napi átlagára az idei szezon első felében 540 forint volt, az optimálisért 850 forintot kellett fizetni, a prémium termékek szolgáltatásait pedig 1140 forintos napi átlagdíj fejében vehették igénybe az ügyfelek.
Közölték,
az is nagyfokú tudatosságot jelez, hogy az Insura.hu adatai szerint az idei szezonra a – zömmel autóval lebonyolított – síutak 73 százalékához igényeltek kiegészítő szolgáltatásként asszisztenciát is.
Ez a szolgáltatás az utasbiztosítás napidíját csupán 15-20 százalékkal növeli, cserébe a téli, nehezített útviszonyok mellet egy 24 órás telefonos, anyanyelven elérhető asszisztencia létfontosságú szolgáltatásnak bizonyulhat.
Kapcsolódó cikkeink
Felértékelődik az utasbiztosítás szerepe 2026-ban a focivébé miatt
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Utazási irodák szövetsége: a bizonytalan időszakban biztonságosabb utazási irodával utazni
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >MNB: háborús országban legfeljebb korlátozottan segíthet az utasbiztosítás
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
880 millió forintos beruházással újította meg három áruházát a SPAR
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Újabb 7 milliárd forinttal segíti a tejtermelő gazdákat a kormány
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Tíz díjat nyert a Vál-Völgye Pékség a 22. Nemzetközi Kenyérversenyen
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

