Innen csak felfelé!

Szerző: Szalai László Dátum: 2024. 06. 11. 08:41

A piaci szereplők szerint nagyjából a mélypontra került 2024 elejére a konzervpiac, ahonnan csak felfelé vezet az út. A visszaesett volumenek a kereskedőknek sem jók, ami szorosabb együtt gondolkozásokhoz vezethet a gyártókkal, importőrökkel. Most még kevés innovációval mernek a cégek előrerukkolni, de a prémium szegmensben az egészségtudatosság megmaradt erős hívószónak.

A cikk a Trade magazin 2024/6-7. lapszámában olvasható.

A legtöbb élelmiszerpiac fellélegezhetett 2024 első negyedévében – a konzerv még nem. A negatív világpiaci tendenciák már 2022 végén elkezdődtek, hogy aztán a logisztikai, szállítási nehézségek, költségnövekedések a tavalyi évben végig sújtsák az ágazatot. Sok kategóriában az import dominál, így ezek a tényezők – az alapanyagok, az energia világszintű drágulásáról nem is szólva – kiemelkedő mértékben érintették a piaci szereplőket. A legjobban azok a hazai feldolgozók vészelték át ezt a nehéz időszakot, akik elsősorban hazai termesztésű kukoricára, borsóra, zöldségekre alapozzák tevékenységüket. Ám a hazai piaci környezet romlásától ők sem tudták függetleníteni magukat: kiugróan magas infláció, a forint és a vásárlóerő gyengülése, valamint olyan, év közben bevezetett új terhek, mint az EPR (kiterjesztett gyártói felelősség), amivel a cégek még nem számoltak a 2023-as év tervezésekor.

Kovács Csilla
operational &
trade manager
GA FOOD

A megemelkedett költségtételek illusztrálására Kovács Csilla, a GA FOOD Kft. operational & trade managere a kartoncsomagolást hozza fel: míg kilogrammja korábban 19 forint volt, ez 173 forintig növekedett, ami náluk önmagában több tízmillió forintos többletterhet jelentett tavaly.

– A többi teherrel együtt alaposan leromlott a piaci szereplők profitabilitása, ami azóta sem állt helyre – jegyzi meg Kovács Csilla. – Már nincs elég volumen a kiskereskedelemben, és ez látszik is a polcokon.

Fejlődés a prémium szegmensben

A GA Food két márkával van jelen a piacon: a prémium kategóriába pozicionált Franz Josef Kaiser, amely évről évre sikeresen növeli piacrészét, illetve a kedvező ár-érték arányt felmutató volumentermékkel, a Giana márkával.

– A Franz Josef Kaiser sikere mögött egy átgondolt, jól „időzített”, elsősorban social mediára támaszkodó marketingmunka áll. Ugyanakkor egy prémium márka sem fejlődik innovációk nélkül. Minden évben hozunk újdonságokat a magyar piacra, és ez idén sem lesz másképp – ígéri Kovács Csilla.

Nemcsak kategórián belül, hanem kívül is gondolkoznak: a prémium márka egyre több kategóriában képviselteti magát. 2024-ben új palettával gazdagodott, az olasz tésztaszószokkal (Bolognese – marhahússal, Basilico – bazsalikommal, Napoletana – zöldségekkel, Arrabiata – chillis) és pesztókkal (bazsalikom alla Genovese és szárított paradicsom). A konzerv kategórián belül most tonhalas összecsomagolások állnak fókuszban. Négy olyan Franz Josef Kaiser terméket csomagoltak össze, amelyek korábban soha nem voltak így megvásárolhatók – ezzel szeretnék bemutatni a vásárlóknak az összes elérhető ízt.

– Az új piaci kihívások és a megváltozott fogyasztói szokások hatására átértékeltük és átterveztük marketingstratégiánkat – informál Kovács Csilla. – Az áruházi POS-eszközökön és akciós kiadványokon túl most még nagyobb hangsúlyt fektetünk az online kommunikációra. Közösségimédia-platformjainkon nemcsak recepteket osztunk meg, hanem számos edukatív tartalommal is készülünk, hogy támogassuk a márkához való hűséget.

A fogyasztók elérése, meggyőzése és a márkahűség felépítése jelenleg nem egyszerű feladat

A fiatalokra is figyelnek

A Del Pierre Central Europe Kft. szintén szembesült a tavalyi év kihívásaival, különösképp – disztribútor cégként – a szállítási, logisztikai költségek jelentős emelkedésével, valamint az árfolyam-ingadozásokkal. Alapanyagoldalról a halkonzervek árára az olívaolaj folyamatos árváltozása is nagy mértékben kihat.

Bedenek Gábor
kereskedelmi igazgató
Del Pierre Central Europe

– A vásárlók rendkívüli árérzékenysége miatt, valamint a változó fogyasztói igényeknek megfelelően a Twist halkonzervmárkánk termékportfólióját újragondoltuk – beszél reakcióikról Bedenek Gábor, a Del Pierre Central Europe Kft. kereskedelmi igazgatója. – Az omega-3 zsírsavakban gazdag halkonzerv termékeink javítják az összkoleszterin szintjét, miközben csökkentik a trigliceridek mértékét. Az egészségtudatosság jegyében készülő, természetes alapanyagokból készült Deroni termékcsaládunk kiváló társ lehet a grillszezonban a legmagasabb szintű gyártástechnológiának köszönhetően. A termékek 100%-ban természetes összetevőkből készülnek, tartósítószer, mesterséges színezék és ízfokozó felhasználása nélkül.

A cég igyekszik folyamatosan lépést tartani a vásárlói igényekkel. 2023 év végén a fiatalabb korosztály igényei alapján 3 új terméket vezettek be a Twist tonhaltörzs termékcsalád részeként, citromos-borsos, édes chili és jalapeno paprikás ízesítéssel, 3×80 g-os kiszerelésben. Idén is bővítik a szortimentet mind ízben, mind kiszerelésben.

– Továbbra is törekszünk az egyediségre, hogy kiszerelésben, minőségben különbözzünk a konkurens termékektől – húzza alá Bedenek Gábor. – Emellett idén 20 éves a Twist brand, így a folyamatos márkaépítés mellett számos aktivitást is tervezünk 2024-ben. A Twist tonhal termékeink megújult csomagolásban, egységes arculattal érhetőek el a hálózatokban a fogyasztók számára. A social media különböző platformjain is folyamatosan kommunikálunk a követőinkkel, és keressük az új lehetőségeket a fogyasztók megszólítására.

Sok kategóriában az import dominál, így a világszintű nehézségek kiemelkedő mértékben érintették a piaci szereplőket

Az egészségtudatosság ereje

Importőrként az Import Trade Kft. is szembesült tavaly a fentebb említett hazai és nemzetközi nehézségekkel, így az általuk képviselt márkák (Unfished, Green Course, Hafi, Ovko stb.) darabeladása visszaesett.

Hajdu János
key account manager
Import Trade

– Az idei év első fele azonban kiemelkedően jól indult Ovko és Unfished márkáink tekintetében – osztja meg lapunkkal a jó hírt Hajdu János key account manager. – Az egészségtudatos táplálkozás egyre nagyobb szerepet tölt be a konzerv kategóriában is. Ebben a szegmensben cégünk kifejezetten erős, így bizakodóak vagyunk a 2024-es üzleti év tekintetében. Mottónk is ehhez kapcsolódik: „Import-Trade Hungary Kft.: Egészségedre szállítjuk!

Hajdu János szerint ugyanakkor a fogyasztók elérése, meggyőzése és a márkahűség felépítése jelenleg nem egyszerű feladat. A piacon egyre nagyobb számban jelennek meg a saját márkás alternatívák, amelyek nem segítik a márkatermékeket céljaik megvalósításában.

– Konzervválasztékunkat idén nem tervezzük bővíteni, viszont promóciós intenzitásban mindenképpen erősíteni szeretnénk – árulja el. – Emellett megújulnak online felületeink is annak érdekében, hogy termékeink még több vásárlóhoz jussanak el. //

Kapcsolódó cikkeink