Ingyenes internet-hozzáférési pontok ezreit állítja fel az Európai Unió
Politikai megállapodásra jutottak az uniós intézmények az úgynevezett WiFi4EU kezdeményezésről, amelynek értelmében 2020-ra ingyenes internet-hozzáférési pontok ezreit fogják kiépíteni a kontinensen – jelentette be az Európai Bizottság kedden.
Az Európai Bizottság, az Európai Unió Tanácsa és az Európai Parlament közötti egyezség értelmében 120 millió eurót különítenek el a programra, amelynek keretében 6-8 ezer településen állítanak fel ingyenesen használható wifi-hálózatot köztereken, kórházakban, könyvtárakban, parkokban és más helyszíneken.
„A kezdeményezés javítani fogja az összeköttetést, különösen azokon a helyen, ahol korlátozott a hozzáférés az internethez” – hangsúlyozta Andrus Ansip digitális piacért felelős uniós biztos. „A WiFi4EU üdvözlendő első lépés, de sokkal többet kell tenni a szélessávú kapcsolat EU-szintű megteremtésének érdekében” – tette hozzá.
A programra olyan települések pályázhatnak, amelyekben még nem működik ingyenes wifi-hálózat. Az unió a rendszer telepítését finanszírozza majd a tervek szerint, a működtetési költségeket nem.
Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke tavaly szeptemberben arról számolt be, hogy 2020-ig az EU minden városában elérhetővé kívánják tenni az ingyenes vezeték nélkül internetszolgáltatást. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
EU-s kompromisszum: maradhat a „vegán burger”, de „vegán steak” és „vegán bacon” nem jöhet a címkékre
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >EU-s megállapodás: erősítenék a gazdák alkupozícióját, és korlátoznák a „húsos” elnevezéseket az alternatív fehérjéknél
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Százból huszonnyolc magyar hagyná, hogy az agya közvetlenül kapcsolódjon az internethez
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Kutatás: A gyors esti étkezések korszakát éljük
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Digitális böjt: a magyarok ötöde egy percet sem bírna telefon nélkül
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Dr. AI – Egészségügyi szakember helyett mesterséges intelligencia?
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >


